Az „isteni részecske” felfedezőjét is fogadta a pápa

Kitekintő – 2012. október 13., szombat | 13:37

1965. december 8-án a II. Vatikáni Zsinat lezárásakor VI. Pál pápa egy Üzenet Isten népének című dokumentumot adott át a tudomány és a kultúra képviselőinek. XVI. Benedek most megismételte ezt a gesztust.

A pápa a hit éve megnyitásának alkalmából a Szent Péter téren közéleti szereplőknek, tudósoknak, művészeknek, munkásoknak, szegényeknek, betegeknek, szenvedőknek, valamint fiataloknak és hitoktatóknak nyújtotta át ugyanezt az üzenetet.

Közöttük volt Fabiola Gianotti, a svájci CERN kutatóintézetnél az Atlas kísérlet felelőse, aki nyáron bejelentette a Higgs-bozon, az isteni részecske felfedezését. A művészek között volt a skót James MacMillan zeneszerző, Arnaldo Pomodoro szobrász, Ermanno Olmi rendező. A nő között szerepelt Annalisa Minetti paraolimpiai sportoló illetve Jocelyne Khoueiry, a fiatalok nevelése céljából libanoni nők által létrehozott alapítvány létrehozója.

A fizikai munkásoknak átadott üzenetet többek között a chilei Luis Alberto Urzúa Iribarren kapta, aki egyike a San José bányában két hónapig rekedt bányászoknak; valamint Renato Caputol és Flor Ventura négy gyermekükkel, akik a Fülöp-szigetekről vándoroltak be munkavállalóként Olaszországba 23 évvel ezelőtt.

A Vöröskereszt és az Unitalsi, az olasz betegkísérő egyesült tagjai a betegek, a szegények és a szenvedők számára vették át XVI. Benedektől az üzenetet.

Végül a fiataloknak és a hitoktatóknak a pápa a Katolikus Egyház Katekizmusa kiadásának 20. évfordulója alkalmából nyújtotta át az üzenetet.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír