Az odafönt valókat keressétek!

„A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz”– olvassuk az ünnepi evangéliumban. Nemcsak odakint volt sötétség, hanem ennek a nőnek a szívében is: a szomorúság és a félelem sötétsége. Jézus életeseményei nagycsütörtök estétől kezdve megrendítik a tanítványokat, és azokat az asszonyokat is, akik tanítványi köréhez tartoznak. Az Urat és Mestert, Isten Fiát úgy hurcolják meg és végzik ki, mint valami szégyenletes gonosztevőt. Izrael várva várt Messiása, a világ Megváltója meghalt.

Ám minden látszat ellenére nem a halálé, hanem az életé az utolsó szó. Ennek a reménynek a fénye jelent meg Péter és János apostolok szívében is, amikor meglátták az üres sírt. Nem találkoztak még a Föltámadottal, de az üres sír látványa elég volt nekik ahhoz, hogy higgyenek és reménykedjenek.

Ez a hit és remény a fontolva haladó Egyházat megtestesítő Péter apostolban csak lassan bontakozik ki, az Egyház karizmatikus arcát megmutató szeretett tanítványról azonban egyértelműen írja a mai evangélium, hogy „látta és hitt”.

Péterről és Jánosról azt állítja az evangélium, hogy a sírhoz siettek, sőt futottak. János gyorsabban futott, mint Péter, ám a sírnál megvárta, sőt előre engedte őt. Ez a leírás szépen kifejezi a két apostol természetét, vérmérsékletét, de ránk, mostani tanítványokra is utal. Érzékelteti sietségünket, nyugtalanságunkat, várakozásunkat, izgalmainkat. A rohanó János megvárja Pétert, elfogadja az ő tempóját, türelmes az ő hitének beérésével kapcsolatban. Sőt, átengedi neki a vezető szerepet, mert a lelkes, buzgó, olykor túlfűtött szeretetnek szüksége van keretekre, hogy igazi valójában tudjon kibontakozni. A mostani húsvéti időben, s különösen ezekben a napokban, hetekben tanulhatunk a két apostol egymásra figyelő, egymást elfogadó-támogató magatartásából.

A csodálatos esztergomi bazilika Duna-parti homlokzatán ez a latin nyelvű felirat olvasható: „Quae sursum sunt quaerite” – Az odafönt valókat keressétek! Ez az idézet a mai, húsvéti szentlecke első mondatából való, A kolosszeiekhez írt levélből, amely így fogalmaz: „Keressétek tehát azt, ami odafönt van” (Kol 3,1). Pál apostol azt is megmondja, hogy miért: mert „Krisztussal együtt ti is föltámadtatok”. 

Ma sem szabad elfelejtenünk, hogy keresztségünknél fogva természetfölötti életre vagyunk meghívva. Földi életünk minden mozzanata ott éri el célját.

Péter és János apostolok a mai evangéliumban a feltámadás jeleivel találkoztak – üres sír, gyolcsleplek –, s engedték, hogy ezek a jelek megérintsék a szívüket és formálják őket. Mi is engedjük, hogy Krisztus föltámadásának valósága megérintse, formálja, jobbá és szebbé tegye az életünket!

Szerző: Marton Zsolt váci megyéspüspök

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír