A napokban jelent meg az egyik legnagyobb múltú és olvasottságú hazai hetilap „iskolaválasztó” melléklete, amelyben hasznos tanácsokkal, információkkal szolgálnak a továbbtanulóknak, és rangsorba állítják a különböző fenntartású hazai középiskolákat.
Lannert Judit oktatáskutató, közgazdász, szociológus, a T-TUDOK Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ vezető munkatársa különböző rangsorolási szempontok alapján állította sorrendbe a magyar középiskolákat. A kutatás során fontos tényező volt, hogy mennyire vonzó az iskola az általános iskolások számára, illetve, hogy azokat sikerül-e felvenni, akiket az intézmény szeretne. Az évenkénti kompetenciamérések eredményei, a tanulók megtartása (hiányzások, lemorzsolódási mutatók), valamint a továbbtanulási adatok (érettségi-felvételi, nyelvvizsgák) is fontos mutatói voltak a felmérésnek.
A szerző kiemeli a hozzáadott érték típusú vizsgálat jelentőségét, ami inkább a fejlődésre koncentrál, vagyis azt vizsgálja, hogy a családi háttértől függetlenül hogyan változnak a tanulók kompetenciái a középiskolás évek alatt. A vizsgálat mintegy 70 ezer diák adatainak elemzésére épült.
A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium az egyházi fenntartású szakközépiskolák országos összevetésében az előkelő második helyen végzett. Az intézmény rövid bemutatásánál kiemelték a munkaerőpiaci igényekhez való rugalmas alkalmazkodást, a négy év során elsajátítható egyéb képességek, képesítések (gépírás, ECDL, EBC*L, CISCO, nyelvvizsga) lehetőségét, az infrastruktúrát, valamint a változatos kulturális és sportéletet is.
Az öt legsikeresebb egyházi szakközépiskola:
– Premontrei Szent Norbert Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Diákotthon (Gödöllő),
– II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium (Kiskunhalas),
– Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskola, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium (Békéscsaba),
– Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda (Kisvárda),
– Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola (Eger).
Forrás és fotó: Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
