A Mária Rádiónak nyilatkozva Szvjatoszlav nagyérsek emlékeztetett, hogy a görögkatolikus egyház jelentős része a karácsonyt más ünnepekkel együtt ténylegesen a Gergely-naptár szerint üli meg, elsősorban az ukrán diaszpóra országaiban, miközben Ukrajnában változatlanul a Julián-naptár szerint ünnepelnek.
„Afelé kell haladnunk, hogy a karácsonyt és az állandó ünnepeket a pontosabb Gergely-naptár szerint ünnepeljük, ahogyan ezt jelenleg a katolikusok mellett a világ pravoszláv egyházainak többsége is teszi. Ez a kérdés nem annyira dogmatikus, mint inkább diszciplináris tartalommal bír” – hangsúlyozta a nagyérsek.
Az Ukrán Görögkatolikus Egyház információs részlegének tájékoztatása szerint Szvjatoszlav Sevcsuk ugyanakkor rámutatott: a történelemből ismert, hogy az olyan változások, mint például a naptárcsere, már nem egy alkalommal provokáltak egyházi megosztottságot és szakadást.
„Azt szeretném, hogy ezt a kérdést ne csak a hierarchia vesse fel, hanem a laikusok is. Az egész egyház testét áthathatja az állandó ünnepek Gergely-naptár szerinti ünneplésének elképzelése. Ezenkívül ennek a gondolatnak ökumenikus természetűnek kell lennie. Akkor lesz elég erőnk a megvalósításához, ha az átmenetet pravoszláv testvéreinkkel együtt valósítjuk meg. Ebben az esetben kedvezően fogja fogadni Ukrajna közvéleménye, és nem képez újabb akadályokat az egységes nemzeti kijevi egyház egységének helyreállítása szempontjából” – mondta el egyebek mellett Szvjatoszlav Sevcsuk.
Forrás: karpataljalap.net
Fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír