Az Úr az űrben

Mike Hopkins százhatvanhat napot töltött a világűrben. A mérnök, pilóta, kétgyermekes családapa, bár éveken át járt katolikus szentmisékre, sokáig ennek ellenére nem volt vallásos. Ismerjék meg különleges utazását, amely Jézusig és a világűrig vezette őt.

A National Catholic Register amerikai katolikus lap számára Kathleen Naab készített interjút az űrhajóssal. Az ötvenegy éves mérnök, pilóta protestáns családba született, nem gyakorolta a vallását. Az egyetemen ismerte meg a katolikus vallású Julie-t, akit később feleségül vett. Házasságkötésük után Mike nem ellenezte, hogy születendő gyermekeiket a katolikus hitben neveljék.

„Nem állt szándékomban átkeresztelkedni, de fontosnak éreztem, hogy a gyermekeim ápolják a kapcsolatot az Úrral. Én nem feltétlenül ragaszkodtam egyik valláshoz sem” – mondta az interjúban. A gyermekek születése után ő maga is rendszeresen járt misére.

Boldog család, vágyott karrier, de valami hiányzott

2009-ben alaposan megváltozott a Hopkins család élete, amikor a családfőt beválasztották az űrhajós kiképzési programba. Az új kihívás miatt Friendswoodba (Houston, Texas) költöztek, és az ottani plébániai közösség tagjai lettek. Több éves felkészítés következett Mike számára, mielőtt bejelentették, hogy a tervek szerint 2013-ban a világűrbe küldik. Továbbra is járt katolikus szentmisékre, sikeres karriert épített, boldog családapaként és kiegyensúlyozott férfiként jellemezte akkori önmagát, de mégis volt valami hiányérzete. „Nehéz volt megfogalmazni magamnak, hogy mit hiányolok, de végül arra jutottam, hogy talán nekem is fel kell vennem a keresztséget, hogy jobban részt tudjak venni a családom – a feleségem és a gyerekeim – hitéletében.”

Mike életébe ekkor lépett be lelkivezetőként Skip Negley. „Emlékszem, az első találkozások alkalmával megkérdezte tőlem: »Miért akarsz katolikus lenni?« Ugyanazt válaszoltam, mint azt korábban mondtam – hogy szeretnék jobban részt venni a családom hitéletében –, de ő azt felelte: »Mike, ez még nem ok arra, hogy katolikus legyél«” – idézte fel ezt az időszakot az asztronauta. Skip atya bámulatos volt – tette hozzá Hopkins. „Az első vele töltött nap végére világossá vált, hogy mindezt magamért kell megtennem.”

Megszentelt ostya az űrhajóban

Kilenc hónapos lelki felkészülés után Mike már katolikusként várta a nagy napot, hogy a világűrbe indulhasson. „Be kellett látnom, hogy miután megerősítést nyertem, még mindig nem voltam elégedett – mert tudtam, hogy hat hónapra el fogok tűnni az űrben.”

Mike ezután újabb problémával szembesült, arra keresett megoldást, miként veheti magához az Eucharisztiát a világűrben. Chuck Turner diakónus és Jim Kuczynski atya fáradtságot nem kímélve elintézték egyházi részről, hogy egy szentségtartóban hat (egyenként négy részre osztható) megszentelt ostya az űrhajó fedélzetére kerülhessen.

Orosz űrhatóság és az Eucharisztia

A következő kihívás akkor következett, amikor az orosz űrügynökség illetékeseivel kellett engedélyeztetni az Eucharisztia űrbe vitelét. Az űrutazásokra az amerikaiak is a Kazahsztántól az oroszok által bérelt bajkonuri űrrepülőteret használják. Emiatt az orosz hatóságok dönthetnek arról, hogy az űrhajósok milyen személyes tárgyakat vihetnek magukkal. Kéthetes mérlegelés után született döntés arról, hogy Mike elviheti a megszentelt ostyákat a világűrbe.

„Az oroszok mégis csodálatosak voltak. Bementem minden személyes tárgyammal, és elmagyaráztam, mit jelent számomra az Eucharisztia, mert ők persze csak a kenyeret – vagy ha úgy tetszik az ostyát – látták abban, ami nekem Krisztus testét jelentette. Teljes mértékben megértették, és azt mondták: »Rendben, becslésünk szerint ez ennyit nyom, és nem okoz semmiféle problémát. Magadnál tarthatod.«”

Mike Hopkins felidézett a beszélgetésben pár olyan különleges alkalmat, amikor magához vette a Szentséget: „Kétszer tettem űrsétát, így azokon a napokon, amikor kiléptem a vákuumba, reggel megáldoztam. Nagyon fontos volt számomra az a tudat, hogy Jézus velem van, amikor kilépek a zsilipkabinból az űrbe.”

Az utolsó alkalommal és az utolsó űrpályán töltött napon az űrhajó kupolájában áldozott, ami egy nagy, ablakkal ellátott modul, amelyből a Földre látnak.

Amikor nézed a Földet abból a látószögből, akkor nehéz nem elhinni, hogy létezik egy magasabb erő, amely mindezt megalkotta.”

„Ha erős a hitem, nincs mitől tartanom”

A NASA-nak semmi kifogása nem volt az ellen, hogy Hopkins magával vigye az Eucharisztiát. Felidézte, hogy nagyon sokat segített neki Jézus jelenléte az Oltáriszentségben.

„Amikor a Föld körüli pályán keringsz, és arra készülsz, hogy kilépsz egy űrsétára, nagyon ideges leszel. Úgy is mondhatom, hogy szorongáshoz hasonló érzést élhetsz át. Az áldozás segített növekedni a hitemben, mert amikor magamhoz vettem az Oltáriszentséget, rájöttem, ha erős a hitem, nincs mitől tartanom… ez segített. Az űrállomáson szüntelen eszembe jutott, hogy odafent gyorsan alakulhatnak akár rosszul is a dolgok, és ez szörnyű következményekkel járhat. De hittem, és folyton Jézusra támaszkodtam, aki kézben tartotta azokat a dolgokat, amelyek felett nekem nem volt befolyásom.”

Mike nehezen beszél hitéről. Úgy fogalmazott, hogy ő vallásgyakorlás szempontjából egy „tipegő gyerek”. Lenyűgözve hallgatja azokat, akik képesek mások előtt beszélni Istenről. Hozzátette: „Nagyon sokat kell még tanulnom. Valahányszor körbevesznek ezek a csodálatos, tanúságtevő emberek a Katolikus Egyházban, újra és újra rájövök, hogy itt a helyem közöttük.”

Fordította: NEK

Forrás: NCRegister, catholicnewsagency.com

Fotó: Facebook

Magyar Kurír