Az Úristen elképesztő ereje tapasztalható – Gyógyító és dicsőítő imaest a Szent Margit-templomban

A rendezvény mottóját az Apostolok cselekedeteiből választották a szervezők: „De megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek Jeruzsálemben s egész Júdeában és Szamáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (1,8)

Az egész estés program szentmisével kezdődött, melyet Fábry Kornél esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be. Az evangélium Szent Lukács könyvéből hangzott el, a tanítványok találkozása a feltámadt Jézussal az emmauszi úton (24,13–35).

Homíliájában a püspök kifejtette: nagyon szereti ezt a történetet, „mert neked és nekem is helyem van benne”, ugyanis a két tanítvány közül csak az egyiknek tudjuk a nevét, a másiknak nem. Elolvasva azt is megállapíthatjuk: hol tartunk éppen az emmauszi utunkon. Lehet, hogy benne vagyok most egy nagy csalódásban, valami olyasmi ért az életben, ami miatt legszívesebben Istennek is hátat fordítanék? Hogyan történt, ami történt, egyszerűen csak azt látjuk, ami nyomaszt bennünket, legyen az bármi is az életünkben. Aztán lehet, hogy éppen abban a fázisban vagyunk, amikor egy idegen csatlakozik hozzánk, és érdekes dolgokat mesél. Az is megtörténhet, hogy már egy újabb fázisban vagy, amikor már kezded érteni a dolgok értelmét, hogy lám, így kellett ennek történnie, Jézusnak meg kellett halnia, fel kellett támadnia, még akkor is, ha az asszonyok megzavarnak, mert ezt mondták az emmauszi tanítványok. 

És már kezded érteni a lényeget, de még valami nagyon hiányzik: ez pedig a személyes találkozás. Olyan ez, amikor valakit már régóta ismersz, sokat hallottál róla, és egyszer csak élőben is találkozol vele.

Ez egészen más. Következik a negyedik fázis, amikor ennek hatására a tanítványok életében száznyolcvan fokos fordulat áll be, és visszatérnek ugyanazon az úton, amin jöttek, de most már nem lógó orral, hanem lángoló szívvel, fűtve attól a vágytól, hogy elmondják mindenkinek azt, ami történt: Jézussal, az Eucharisztiával találkoztak. Ott ismerik fel Jézust, a kenyértörésben. Mesélhetett nekik sok mindent, Mózestől kezdve, de az ismerős mozdulat, az égre emelt tekintet, az áldásmondás eszükbe juttatta ebben a cselekedetben.

A szónok szerint valószínű, hogy az emmauszi tanítványok nem voltak ott az utolsó vacsorán, de követhették Jézust három éven keresztül, s így a kenyértörés mozdulata tudatosította bennük: ő az! S innentől kezdve egy vágy él a szívükben, hogy megosszák mindazt, amit megtapasztaltak Jézussal, hogy valóban igaz az, amit mondott: meghal, de harmadnapra feltámad, nem ér véget a történet a közepén, mert van feltámadás. Amikor a két tanítvány visszatér Jeruzsálembe, a többiek is ugyanezzel várják őket. Ezért valóban érdemes volt elmenni Emmauszig. Mindez a többiekkel is megtörtént, pedig ők otthon maradtak. Fábry Kornél püspök arra kérte a híveket: gondolják át, mikor tapasztalták meg saját életükben Isten jelenlétét, gondviselését, azt, ahogyan az Úr kivezette őket a nehéz helyzetekből, és osszák meg egymással személyes találkozásukat Jézussal. A tanúságtétel ugyanis bátorítja a másikat, és erősíti a saját hitünket.

A kétperces kölcsönös tanúságtételt követően Fábry Kornél kifejezte reményét, hogy az imaestről mindenki lángoló szívvel fog hazatérni. A szíved akkor kezd el lángolni, amikor felismered, hogy ő a mindenség királya, nélküle nem érdemes élni, ő a szabadító, az élet Ura, az egyedüli, aki örök életet tud adni.

Előfordul, hogy az egyik imánk meghallgatásra talál, a másik nem, és utólag belátjuk, hogy így volt jó.

A püspök felidézte: a híres amerikai baptista prédikátor, Billy Graham felesége mondta: ha a Jóisten minden imáját meghallgatta volna, akkor biztos, hogy rossz emberhez ment volna feleségül – többször is. „Van amikor Isten nem hallgat meg bennünket, és ez így jó. Úgyhogy én azt kívánom nektek, hogy

lángoljon a szívünk, tapasztaljuk meg Isten csodáit, mert ő mindenkinek az életében kész és akar csodákat tenni, kisebbet, nagyobbat. A fontos, hogy nyitott szívvel várjuk,

már legyen bekészítve a gyújtós, hogy legyen mit lángra gyújtani benne, legyen ott a vágy Istenre, aki maga a szeretet. Hiszem, hogy ma este azért vagyunk itt együtt, hogy utána lángoló szívvel tudjunk hazamenni, és mindenkinek tanúságot tenni, mindarról, amit láttunk és hallottunk. Ámen!” – zárta szentbeszédét Fábry Kornél püspök.

A szentmisét követően a lengyel katolikus evangelizátor, dicsőítésvezető, Marcin Zieliński tett tanúságot, beszélt arról, hogyan találkozhatunk életünkben Jézus Krisztus különleges, gyógyító kegyelmével. Szavait Schaffler Ágnes fordította magyarra.

A 34 éves Zieliński tinédzserkorában igazolt labdarúgó volt. 2007-es megtérését követően a skierniewicei „Az Úr Hangja” közösség vezetője lett az Isteni Irgalmasság plébánián. Ezt követően evangelizációs munkába kezdett Lengyelországban és külföldön. A szombati estén kiemelte:

az Úristen „elképesztő” erejét tapasztaljuk meg akkor, amikor imádkozunk és dicsőítünk.

Gyakran jövünk össze közös imaalkalmakra azért, hogy valamit kérjünk az Úrtól. Veszélyes azonban, amikor a figyelmet magunkra irányítjuk. Amikor viszont elkezdjük dicsőíteni és imádni Istent, és arról énekelünk, hogy az Úristen jó és mindenható, akkor már Őt helyezzük a középpontba. A lengyel evangelizátor a saját és közössége tapasztalatai nyomán állítja:

csodálatos gyógyulások történtek olyankor, amikor megfeledkeztek magukról, és csak arra gondoltak, hogy milyen jóságos az Isten. A dicsőítő énekek és imádságok ereje óriási, alkohol- és drogfüggőségben szenvedő emberek gyógyulnak meg, mankóval járó emberek, hallókészülékkel élő gyerekek lesznek ismét egészségesek.

A gyógyulás nem hívő emberekre is kiterjed. A dicsőítésvezető leszögezte: amikor az evangéliumot hirdetjük, Jézus idejön közénk, és megérinti az embereket.

Marcin Zieliński elmondta azt is: hívő katolikus családban nőtt fel, hetente járt templomba, zarándoklatokon is részt vett.

Egy dolog azonban hiányzott az életéből: nem volt személyes kapcsolata Jézus Krisztussal.

Az, hogy templomba járt, neveltetéséből, a családi hagyományokból fakadt. Egyik alkalommal aztán egy ismeretlen pap mutatott be szentmisét a plébániájukon, és akkor valami megmozdult benne. A lelkipásztor tanúságtételeken keresztül mutatta be, hogyan működik Jézus. A gyógyító Jézusról beszélt. Az ifjú Zielińskiben felébredt a vágy, hogy személyesen is találkozzon Istennel. Ám ezt követően semmi nem változott az életében.

Nem sokkal ezután, 2007. május 24-én – ami Lengyelországban anyák napja ünnepe volt –, az édesanyja közölte a tizenöt éves Marcinnal, hogy a plébániájukon este imádságos alkalom lesz. Ő is elment erre, és meglátta ott a fentebb említett atyát, aki a prédikációjában azt mondta: egész életedben járhatsz templomba, lehetsz jó katolikus, hasznos dolgokat is tehetsz, de van egy kérdésem hozzád:

emlékszel-e arra a pillanatra, amikor személyesen találkoztál Jézussal? „És én tudtam, hogy nekem nem volt még ilyen találkozásom, hiába voltam látszólag jó katolikus”

– idézte fel a dicsőítésvezető. A pap még azt is mondta: ha nem volt még ilyen találkozásod, akkor gyere ide ki középre, és imádkozom érted. „Emlékszem, hogy felálltam és kimentem, és életemben először, őszintén, szívből, így szóltam Jézushoz: »Istenem, ma mindent átadok neked, életemet százszázalékosan, tégy velem, amit akarsz, mutasd nekem az utat.«” A szentmise végén az atya az Oltáriszentséggel végigment a templom közepén, több hívő előtt, így Zieliński előtt is letérdelt. Azt mondta neki: „Tudod, Marcin, az Úr Jézus nagyon szeret téged. Megáldott, fölállt és elment. Én pedig életemben először megtapasztaltam az Úr Jézus szeretetét. ”

Marcin Zieliński évekig járta az utcákat, iskolákat, boltokat; embereket szólított meg, megkérdezve tőlük, nincs-e valamilyen betegségük. Sokan bolondnak nézték, de aki elárulta neki a betegségét, azokért imádkozott.

Gyakran évek is elteltek, míg az imája hatott, de megtapasztalta: ha kitartóan és tiszta szívből imádkozik mások gyógyulásáért, akkor az Isten kegyelméből előbb-utóbb bekövetkezik.

A dicsőítő és gyógyító estén elhangzottak tanúságtételek, közbenjáró imák, volt szentségimádás, szentségi áldás. Zenei szolgálatot a Fügefa Zenekar végzett.

Fotó: Zuggó Zsolt

Bodnár Dániel/Magyar Kurír