Azt látod, mit ő eléd varázsolt – A Rákosi- és a Kádár-rendszer filmeken

Kultúra – 2022. július 4., hétfő | 9:48

Immár krisztusi korba léptek azok, akik a rendszerváltás idején születtek. De a mai negyveneseknek is csak gyermekkori emlékeik vannak arról, milyen is volt a szocializmus.

A történelemórákon persze sok mindent megtanulnak a diákok – még akkor is, ha a huszadik század második felére legtöbbször már csak kevés idő jut –, ám egészen másként gondolnak a kommunista diktatúra időszakára azok, akik a saját bőrükön érezték, milyen az, amikor „zsarnokság van az óvodákban, az apai tanácsban, az anya mosolyában, abban, ahogy a gyermek idegennek felelget”. De honnan ismerheti meg egy mai magyar fiatal a Rákosi- és a Kádár-rendszer működését? Vizuális korunkban természetesen leginkább a filmekből. Ugyanakkor a történelemtanárok, a filmesztéták és az ötvenen túli szülők tapasztalata szerint a fent említett korszak filmterméséből a Z generáció alapos magyarázat nélkül nem sokat ért meg. Már csak azért sem, mert ezek a filmek is olyanok, mint a korabeli újságcikkek: a sorok között kell megtalálni bennük a lényeget. Egy film esetében sem mindig azt kell látnunk, amit a képek mutatnak.

Nos, akkor nézzenek inkább olyan filmeket, melyek a rendszerváltás után születtek, ezek ugyanis már cenzúra nélkül, kendőzetlenül mutatják be a valóságot. Mármint az a kevés alkotás, ami 1989 után került a mozikba vagy jutott el a tévé képernyőjére. Mert hiába készült az utóbbi harminc évben több mint ötszáz magyar film, a kommunista diktatúra időszakával alig-alig foglalkoztak a rendezők. Gyarmathy Lívia Szökés (1997), Gyöngyössy Bence A feltaláló (2019) vagy Eperjes Károly Magyar Passió (2021) című alkotása sorolható azon filmek közé, melyek kifejezetten a történelmi tényekre támaszkodva mutatták be, hogyan működött a vörös világ. Deák Kristóf filmje, a Foglyok (2019) sajátos, lélektani oldalról közelítette meg a korszakot, ahogyan Bergendy Péter A vizsga (2011) című alkotása is. Ez utóbbi, melynek szereplői – majdnem azt írtam, hősei – az államvédelem ügynökei, a nézők és a kritikusok tetszését is elnyerte, talán ezért is gondolták úgy, hogy folytatják a történetet, mely A játszma címmel került a mozikba. De nem mehetünk el szó nélkül az HBO szolgáltató magyar sorozata, A besúgó mellett sem, lévén, hogy ez kifejezetten a kádári időszak viszonyaival foglalkozik.

A Kádár János nevével fémjelzett diktatúra éveken keresztül kétfrontos harcot vívott: egyrészt az ’56-os eszme képviselői, másrészt a sztálinisták ellen. Az utóbbiakkal azért sem volt egyszerű, mert saját elvtársaikról volt szó, olyanokról, akikre egy ideig még szükségük volt a forradalom teljes felszámolásához. Bár az államvédelmi szervezeteket még 1956 végén feloszlatták, és elvileg az összes beosztottat elbocsátották, ahogyan azt Münnich Ferenc, a közbiztonsági ügyek minisztere megfogalmazta, az „ÁVH-sok felhasználása” ettől függetlenül elkerülhetetlen volt. Az egykori államvédelmisek egyfajta igazoló eljáráson estek át – mindössze 15 esetben találtak foltot az illető múltjában, majd ötezren megfeleltek a vizsgálat során –, az államvédelmet pedig az 1957-es újjászervezés során betagozták a Belügyminisztérium alá. Azokat, akik képtelen voltak a váltásra, fokozatosan küldték el.

Bergendy Péter filmje 1957. december 24-én kezdődik. Jung András tartótiszt (Nagy Zsolt) ügynököket fogad egy K, azaz konspirált lakásban. Délután megérkezik hozzá Éva (Hámori Gabriella), akit Jung nem azért hívott, hogy szakmai ügyekről beszélgessenek. A pár nem is sejti, hogy a velük szemben lévő ház felső emeletén ott vannak a kollégáik, köztük Jung mentora, Markó Pál (Kulka János) és az ambiciózus Kulcsár Emil (Scherer Péter) is. A technikát ezúttal arra használják, hogy megfigyeljék, mit is csinál Jung, ez ugyanis egy vizsga, mely alapján dönteni fognak a tartótiszt sorsáról.

A vizsga alapvetően nem azt mutatja be, hogy pontosan hogyan működött az államvédelem, inkább azt láthatjuk, mire készteti a fortélyos félelem azokat, akik egy bizalmatlanságra épülő diktatúra működéséért felelnek. Most nem az a feladat, hogy másokat kihasználva információhoz jussanak. Van, aki a saját bőrét igyekszik menteni, mint András, Éva csak azt lesi, mit hozhat ki a helyzetből, Jung bukása igazából leginkább a ravasz Kulcsárnak áll érdekében, törekvéseit azonban akadályozza a veterán Markó, aki mögött ott áll a rendszer tekintélye. Mind a négyen a maguk habitusa alapján vesznek részt a játszmában, remélve, hogy a végén megtarthatják az állásukat. Az, hogy az emberségük is megmarad-e, úgy tűnik, teljesen mellékes szempont.

Bergendy alkotása egy pszichológiai kamaradráma: kevés a szereplő, a film nagy része két lakásban játszódik. Ennek ellenére izgalmas – nem utolsósorban azért, mert a színészek remekül játszanak –, bizonyítva azt a tételt, hogy egy film színvonala egyáltalán nem attól függ, mennyi pénzt költenek rá. Az atmoszféra is elsőrangú, magunk is ott vagyunk – szerencsére csak másfél órára – az ötvenes években.

Végül – ezt a következő film miatt el kell árulnom – a vizsgán egyedül Markó Pál bukik meg, mégpedig azért, mert segíteni akart a kutyaszorítóba került Andrásnak. (A vizsgáztatót a nemrég elhunyt Haumann Péter alakította.) A játszma tehát eldőlt. Egy ideig legalábbis így látszott, hat évvel később ugyanis egy nem várt esemény révén az élet mindenkinek új lapot osztott. Az 1963-as év Andrást (Nagy Zsolt), Évát (Hámori Gabriella) és Kulcsár elvtársat (Scherer Péter) is felelős beosztásban találja, az államvédelem ezredeseiként szolgálják a dolgozó népet. Egy nap azonban András különös cikket talál a Pravdában – mint ismert, ez volt a szovjet kommunista párt hivatalos lapja –, mégpedig Markó Pálról. Ez biztos, hogy nem véletlen, ám senki nem tudja, mi lehet a háttérben. András és Éva felkeresi Kulcsárt, akivel eldöntik, utánajárnak a dolognak, és megpróbálják beszervezni Markó (Kulka János) egyik ismerősét, a vidékről az egyetemre készülő Abigélt (Staub Viktória), akinek Markó szállást ajánlott fel a lány tanulmányainak idejére. Közben az is kiderül, hogy Markó öt éve elvesztette a feleségét, akinek azért kellett meghalnia, mert nem jutottak penicillinhez. Pedig a volt államvédelmis annak idején befolyásos helyről is megpróbált segítséget kérni…

A filmet Fazakas Péter rendezte, az ő nevéhez fűződik az Árulók című alkotás is, amely a hírhedt Illés Béláról szól. (Illés Béla író – aki egyébként a szovjet hadsereg őrnagya is volt – találta ki az 1848-as forradalom idején a magyarok oldalára álló orosz Guszev kapitány legendáját.) A forgatókönyvíró személye (Köbli Norbert) azonban nem változott. Az, hogy A játszma valóban egyenes folytatása lett A vizsga című filmnek, egyrészt ennek köszönhető, másrészt pedig a színészi játéknak, amely semmiben sem marad el az első résztől. Sőt, Kulka János egészen különleges kvalitásról tesz bizonyságot. Ismert, hogy a kiváló színész nemrég agyvérzésen esett át, ám nem csak ennek tudható be, hogy hitelesen tudja megformálni a beteg Markót. Kulka érzékeny játéka nem csak a filmből emelkedik ki, de a kortárs magyar színjátszás színvonalát is meghaladja.

A játszma kilép a kamaradráma keretei közül. Ezúttal sokkal több a külső helyszín, korabeli autók, tárgyak, a hatvanas éveket idéző díszletek teszik még autentikusabbá a filmet. Éppen ezért furcsa, hogy miért kap akkora szerepet a cselekményben az a kazettás magnó, melynek lényegét, a később valóban rendkívül népszerűvé vált Compact Cassette-et csak ebben az évben találták fel. Azt pedig, hogy a K lakás könyvespolcán jól látható helyen ott áll egy 1988-ban megjelent könyv, amely Iacocca amerikai mágnásról szól, már csak az éles szemű néző veszi észre…

A játszma egy lebilincselő kémfilm – bár a néző két óra elteltével szabadon távozhat –, a fordulatos, a végén egy csavarral megbolondított történet végig leköt bennünket. A vizsga érdekes dramaturgiai fogása volt, hogy a hírszerzők egymás közötti konfliktusával foglalkozott. Rendkívül ritka az olyan film, amelyben a titkos ügynökök nem a külső vagy belső ellenséggel harcolnak, hanem egymás ellen. Fazakas filmje csúcsra járatja ezt az ötletet. Nagy kár, hogy a korszakra jellemző elemekből, és itt elsősorban a szolgálat működésére, lélektanára gondolok, szinte semmi nem maradt. Kis átalakítással a történet játszódhatna akár az Egyesült Államokban vagy valamelyik skandináv országban is. Az sem elképzelhetetlen, hogy egyszer el is készül majd a külföldi változata.

A besúgó című sorozat, melyet nagy felhajtás után az HBO tűzött műsorára, a nyolcvanas évek Magyarországának viszonyai közé repíti a nézőt. A húsz év körüli Gergő (Váradi Gergely) egy kollégiumba költözik, és megkezdi tanulmányait a Gazdaságtudományi Egyetemen. Ennek ellenére nem felhőtlenül boldog, mert egy államvédelmis tiszt (Thuróczy Szabolcs) megzsarolta. Azt kérte tőle, hogy jusson be a kollégium ellenzéki csoportjába, férkőzzön a vezető, Száva Zsolt (Patkós Márton) bizalmába, és jelentsen róla. Máskülönben beteg öccse nem fogja megkapni a rendszer által biztosított életmenő gyógyszert.

Rendkívül ellentmondásos érzéseink, gondolataink lehetnek A besúgó epizódjait nézve. A sorozat világa valóban felidézheti bennünk – már azokban, akik éltek akkor – a nyolcvanas évek, közelebbről 1985 hangulatát. Zavaró azonban, hogy míg a cselekmény bizonyos részei valósághűek, addig sok minden más nem az, mégpedig azok az elemek, melyek igazán hitelessé tehetnének egy ilyen sorozatot. Több szakértő is elmondta már a véleményét a történelmi hűségről, ám azt itt is érdemes megjegyezni, hogy egyáltalán nem úgy szervezték be az ügynököket, ahogyan azt a filmben látjuk. Zsarolást nagyon ritkán alkalmaztak, inkább hazafias alapon próbáltak hatni a kliensre. Az „előnyökkel kecsegtetés, a megfélemlítés, valótlan adatok használata, a provokáció, a nem teljesíthető ígéretek alkalmazása” tilos volt. Az ügynököket hosszú előzetes vizsgálat után, nyugodt körülmények között szervezték be – nem egy vonaton vagy a gyóntatószékben –, fontos volt a diszkréció, mint ahogyan az is, hogy végül saját kezű írásbeli nyilatkozatot tegyenek. Egy beszervezési nyilatkozat biztos, hogy nem kerülhetett ki a szolgálat kezei közül. Az, hogy ez bármi módon nyilvánosságot kapjon – mint ahogyan azt a filmben bemutatják –, lehetetlen volt.

A nyugati termékekkel seftelő figura, a közösségi videózás – amikor a moziban nem vetített, hangalámondásos filmeket tévén nézték az emberek – és sok más is korhű a sorozatban, emellett néhány jelenet tényleg alkalmas arra, hogy valaki képet kapjon arról, mi is volt a szocializmus. Ebből a szempontból érdekes az egyik tanár sajátos okfejtése a rendszer leválthatatlanságáról. A cselekmény egésze azonban elcsúszott két, ha nem három évtizedet. A sorozat közepén hallhatjuk a Száva és a KISZ-es Adél (Hermányi Mariann) közötti vitát, ez akár az egész széria kulcsjelenete is lehetne, ám az itt elhangzó érvek egyik oldalról sem jellemzőek arra, amit egy, a nyolcvanas években élő fiatal mondott volna. Az is furcsa, hogy a rendszerkritikus diákoknak semmi kapcsolatuk nincs a korszak ellenzéki gondolkodóival. Mintha néhány koleszos lázongana egy akváriumban.

Ez egy szórakoztató kalandfilm, kit érdekel a történelmi hűség. De vajon valóban az? Mácsai Pál és Thuróczy Szabolcs közepes alakítást nyújt a sorozatban, de lehet, hogy csak azért érezzük így, mert ismerjük az arcukat. A fiatal színészek közül talán csak Patkós Márton üti meg ezt a szintet, a többiek kifejezetten rosszul, időnként kínosan gyatrán játszanak. A történetvezetés – ha eltekintünk a történelemtől – nem tér el az átlagos sorozatokétól. Ezen persze nem csodálkozunk, hiszen a streamingszolgáltatók a minőséget már számtalanszor feláldozták a mennyiség oltárán.

Manapság különösen fontos lenne, hogy a magyar fiatalok tiszta képet alkothassanak a Rákosi- és Kádár-féle diktatúráról. Koruk miatt őket már nem érinti a kádári időket visszasíró hamis nosztalgia, mint az idősebb korosztály egyes tagjait, ám ez nem jelenti azt, hogy mindegy, mit gondolnak a múlt kommunista rendszereiről. Úgy tűnik, pont azért jöhetett divatba ismét a marxizmus-leninizmus korhoz igazított változata, mert a Z generációnak nincs zsigeri benyomása arról, mit jelentett a csengőfrász, az éberség vagy a békeharc. Nem élték meg, ezért sem tudják, milyen az, amikor a zsarnokság „beivódik, evődik velődig; eszmélnél, de eszme csak övé jut eszedbe, néznél, de csak azt látod, mit ő eléd varázsolt”. Nehezen tudják elképzelni, hogy egy olyan ideológia, mely köszönőviszonyban sincs a valósággal, tömegek gondolkodását befolyásolhatja. A filmnek különös hatása van arra, aki nézi: pont a látás miatt úgy élheti meg a bemutatott eseményeket, hogy az már-már saját tapasztalatnak tűnhet. Éppen ezért fogadnánk szívesen a moziban és a tévé képernyőjén is olyan filmeket, melyek élményszerűvé teszik a fiatalok számára mindazt, amit az idősebb nemzedékek a hátuk közepére sem kívánnak vissza.

Szerző: Baranyai Béla

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2022. június 26-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria

A besúgó A besúgó A játszmaA játszmaA vizsga A vizsga