Befejezés előtt Mel Gibson feltámadásról szóló filmje

Kultúra – 2019. február 15., péntek | 20:20

Talán már idén, de legkésőbb 2020 húsvétja előtt a mozikba kerül „A passió”-nak, minden idők legsikeresebb vallási témájú filmjének folytatása, mely a feltámadásról szól – adta hírül spanyol filmes portálokra hivatkozva az osztrák katolikus hírügynökség, a Kathpress.

Több spanyol filmportál is beszámolt arról, hogy befejezés előtt áll Mel Gibson feltámadásról szóló filmje. Az Izraelben, Marokkóban és több európai helyszínen forgatott film középpontjában a Jézus halálát követő három nap áll, az az időtartam, amit eddig még nem igen emelt ki egy film sem – nyilatkozta Alfonso Mendiz, az UIC, a barcelonai egyetem kommunikációtudomány-professzora. A beszámolók szerint a film a sírbatétellel kezdődik, és arra a három napra koncentrál, amely a feltámadásig eltelik, amelyet Jézus tanítványai félelemben éltek meg. Az alkotás aztán ezt az utat bejárva a feltámadásban csúcsosodik ki.

Mendiz szerint a film foglalkozik azokkal az intrikákkal is, amelyek Jézus halála után Heródes környezetében alakultak ki, hangsúlyt kap Poncius Pilátus, Kaifás zsidó főpap és Júdás apostol alakja, illetve a hatalomvágy és a hatalom megszerzése.

A források szerint a film költségvetése 20 millió dollár körül mozog – erősítette meg a Samuel Goldwyn Films. Ahogy A passióban, úgy a készülő filmben is Jim Caviezel játssza Jézust, Mária szerepében Maia Morgenstern, János apostoléban Christo Schiwkow, Péterében pedig Francesco De Vito lesz látható. A forgatókönyv első feldolgozása Dan Gordan (A hurrikán) nevéhez köthető, amit aztán Randall Wallace (A rettenthetetlen) erőteljesen átdolgozott.

Caviezel 2018-ban egy, az USA Todaynek adott interjúban arról beszélt, a készülő alkotás a történelem legnagyobb filmje lesz. Úgy vélte, egyes részletei bizonyosan sokkolni fogják a nézőt. De Gibson nem akarja átlépni a „túlvilág határát” – fogalmazott a színész. A rendező pedig ezt megelőzően arról beszélt, filmje témája nemcsak a feltámadás csodálatos eseménye lesz, hanem mindazok a történések is, melyek kapcsolatban álltak a feltámadással, hogy annak tényét még inkább kiemeljék. 

A bevételt tekintve – több mint 600 millió dollár – A passió tekinthető az eddigi legsikeresebb vallási témájú filmnek. A 2004-ben bemutatott, Krisztus szenvedéséről szóló film kezdettől fogva kritikák kereszttüzében állt, kifogásolták benne az erőszak túlzott ábrázolását. Az arámi, héber és latin nyelven forgatott mozi alapját a négy evangélium mellett az Ágoston-rendi nővér, Anna Katharina Emmerick (1774–1824) A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése című, Clemens Brentano (1778–1842) tollából származó irodalmi feldolgozása adta, és természetesen Mel Gibson személyes értelmezése. 

Forrás: Kathpress

Fotó: Kathnet, Geek Tyrant, Isnanchordesk.com

Magyar Kurír
(té)

Kapcsolódó fotógaléria