Bemutatjuk Egyházunk új szentjeit – Giustino Russolillo, a hivatások és az életszentség apostola

Élete és művei

Szent Giustino Maria Russolillo 1891. január 18-án született Pianura di Napoliban, a pozzuoli egyházmegyében. Édesapja, Luigi Russolillo építési kisvállalkozó volt, édesanyja Giuseppina Simpatia háztartásbeli és kiváló varrónő.

Két apai nagynénje, Enrichetta és Giovannina – mindketten általános iskolai tanítónők – nagy hatással voltak Giustino nevelésére és kulturális képzésére, aki hamar kitűnt kortársai közül nem hétköznapi találékonyságával, nagy tanulási kedvével, igazán különleges tanulékonyságával és vallásosságával. Ötévesen részesült az elsőáldozásban, és azonnal beleszeretett az eucharisztikus Jézusba. Ha valaki megkérdezte tőle, mit csinál majd nagykorában, azonnal és határozottan válaszolta: „Pap leszek!”

Tízévesen belépett a pozzuoli szemináriumba, ahol ragyogó felvételi vizsgát követően rögtön a második gimnáziumi osztályba került; ott sikeresen elvégezte humán tanulmányait, majd a teológiai tanulmányok két évét. A jezsuita atyák vezette posillipo-nápolyi regionális szemináriumban fejezte be nagyon jó eredménnyel teológiai tanulmányait: arany érdemrendet szerzett.

1913. szeptember 20-án szentelték pappá Pozzuoli katedrálisában. Amikor a földön feküdt, és a hívők közössége a szentek közbenjárását kérte, Giustino atya fogadalmat tett arra, hogy alapít egy szerzetesi kongregációt „annak érdekében, hogy segítse az Istentől, a mi Urunktól a hitre, a papságra, az életszentségre való elhívásokat, az istentiszteletet, a szolgálatot, az apostoli munkát”. Szülőföldjére költözött vissza, ahol mindennap hittanra tanította a gyerekeket és a kamaszokat.

A hivatásokért érzett elhivatottsága egyre szilárdabb lett, igyekezett másokban is táplálni a tüzet, amely benne is égett. 1914. április 30-án, Sienai Szent Katalin ünnepén kezdett közösségi életet élni néhány fiatallal, akik a Fedelissimi, vagyis a „Nagyon hűségesek” nevű csoport tagjai voltak. Olyan fiúkról volt szó, akik már a szemináriumi évek idején is követték őt. Michele Zezza püspök azonban elrendelte, hogy vessenek véget a közösségi életnek. Giustino atya úgy reagált erre, ahogyan a szentek teszik: „A kereszt gyermekei vagyunk, feláldozzuk tehát akaratunkat feljebbvalóink akaratának, ahogyan Jézus felajánlotta magát az Atyának” – mondta a fiúknak.

Az első világháború kitörésekor Giustino atyát is fegyverbe hívták, besorozták az egészségügyi osztagba és a katonai kórházba küldték. Sűrűn váltott leveleket az őt követő fiúkkal. Ebben az időszakban, amikor a katonák életét élte, észrevetette, hogy néhány szerzetesnővér milyen nagy buzgalommal ápolja, gyógyítja a sebesülteket, és akkor megérett benne a női kongregáció alapításának terve is – a nővérek a férfi szerzetesek mellett szolgálhatnák a hivatásokat.

Amikor elbocsátást nyert a seregből, visszament Pianurába és azonnal megnyert a hivatások ügyének egy csoportnyi lányt, akiknek ő lett a lelkivezetője, és a fiatal Rachele Marrone az elöljárójuk. Ők voltak az első tagjai az általa alapított Kegyes Társaságnak.

Lelkivezetője bátorítására 1920-ban elfogadva a kinevezést, Giustino atya a Szent György vértanú-templom plébánosa lett Pianurában. Pozzuoli apostoli adminisztrátora, Pasquale Ragosta nagyra értékelte őt és teljesen szabad kezet adott neki, hogy régóta tervezett művét, a hivatások gondozását megvalósíthassa. Russolillo a püspöki áldástól még lelkesebben fogott munkába, 1920. október 18-án befogadott tizenkét fiatalt a plébániára és újrakezdte velük az 1914-ben megszakadt közösségi életet. Így született meg a megszentelt élet első, általa alapított intézete, az Isteni Hivatások Társasága, amelyet egyszerűen csak „hivatásgondozó atyák” néven emlegetnek.

A következő évben, 1921. október 1-jén este püspöki engedéllyel néhány fiatal lány is megkezdte a közösségi életet. Október végén az új püspök, Giuseppe Petrone meglátogatta a leendő szerzetesnővérek jól szervezett székhelyét és áldását adta a hivatásokért végzett tevékenységükre.

Így született meg az Isteni Hivatások Nővérei Kongregáció, a megszentelt élet  Giustino Maria Russolillo által alapított második intézete. Később lánytestvére, Giovanna lett az általános elöljáró, aki nagy szerepet játszott a női rend növekedésében.

Voltak fiatal lányok, akik nem tudtak belépni a közösségi életbe, vagy nem éreztek rá elhivatottságot – ők Giustino atya vezetése alatt a megszentelt élet laikus formáját élték, ugyanabban a lelkületben, a hivatások szolgálatában. Velük kezdett kialakulni a női világi rend, amelyet a nápolyi egyház később, 1977-ben ismert el. Ma az Egyetemes Életszentség Hivatásgondozó Apostolnőinek Világi Intézete néven működnek.

Giustino atya tudatában volt annak, milyen különleges szolgálatot végeznek Isten népe életszentségének érdekében a felszentelt papok és a megszentelt életet élők, azért alapította meg „a hivatásgondozók rendjét”. A hivatások valóban növekedtek a Hivatásgondozók Kongregációja kollégiumában, amelyet olyan fiatalok számára alapított, akik szegények voltak, hajlottak a papságra, a megszentelt életre, de még nem voltak felkészülve a szemináriumi vagy a szerzetesi életre.

A isteni gondviselés eszközének bizonyult a Szent György vértanú-plébánia is, amelynek Giustino Maria Russolillo a lelkipásztora volt: befogadó anyaöl, védett környezet volt, ahol szárba szökkenhettek az életszentség virágai, ahol papi és szerzetesi hivatások gyümölcsei teremtek.

Jézus Önkéntesei, a Leghűségesebbek, Mária Szolgálói, a Kegyes Unió Fiatal Leányai: ezek az általa alapított csoportok jól mutatták, milyen termékenyen ontotta a hivatásokat ez az életteli plébánia, ahol Giustino atya elődei – Orazio Guillaro és Giosuè Scotto di Cesare – szándékaival egységben végezte a munkát.

A plébánia lelki életéről is gondoskodott, megmutatta, hogy ő maga teljességében éli meg a szentségeket. Látszott az arcán, a liturgikus szertartásokat gyakran könnyek között végezte. Mély meggyőződésből cselekedett:

A hit tökéletessége egy látomás, ezért amikor a szánk a Credót mondja, vagyis azt mondjuk, hiszek, az agyunknak és a szívünknek azt kell mondani, látok.”

Spiritualitásának és apostoli munkájának középpontjában a Szentháromság állt. Tevékenységét az imádság lelkesítette. Nagy gondot fordított Isten házának díszítésére, minden lehetséges módon szépítgette a templomot. Gyakran vett új miseruhákat, szent edényeket. Megszervezte a Katolikus Akció minden ágát, a keresztény doktrína testvérületét; szabályzatát ő maga állította össze, amelyet aztán Alfonso Castalado püspök átvett a pozzuoli egyházmegye egész területén.

Felkészítette a hitoktatókat a plébániai munkára, vizsgáztatott, versenyeket rendezett, díjakat osztott. Meghívott életszentségükről és a tanításukról híres papokat, hogy tartsanak lelkigyakorlatokat a népnek, különösen a liturgikus év kiemelt pillanataiban.

Nem kevésbé volt jelentős az udvarokban végzett apostoli tevékenysége: olyan helyek voltak ezek, ahol kicsik és nagyok, a házak lakói összegyűltek, megbeszélték, ami a környéken történik.

1952-ben, amikor az apostolkodás területén már komoly tapasztalata volt – és amikor látta, hogyan változik, válik egyre szekulárisabbá a társadalom – Russolillo atya új útmutatásokat adott a papoknak és a plébániáknak: „Igaz! Már nem elég a templom és az iskola. Más helyekre is szükség van, minden házban, utcán, téren létre kell hozni templomokat és evangéliumi iskolákat. Már

nem elég megtartani a szertartásokat, a szentségekben részesíteni azokat, akik kérik, hanem újra meg kell hódítani a felebarátainkat Jézus számára, lélekről lélekre…

A pap nem azért él, hogy szórakozzon, hanem hogy hitre térítsen. A pap nem az emberek kedvét keresi, hanem a lélek javát. Teljes egészében kell megtartani és teljes egészében kell hirdetni az evangéliumot.”(G. Russolillo, Collezione Agenda, 1952. július 27.)

Amikor az egyházi hatóságok megszorításokat és korlátozásokat vezettek be, amelyekkel a kongregációk és rendek számára lehetetlenné tették a felvételt a noviciátusba, az alapító úgy érezte, kongregációja lassan haldoklik. Ezt írta szerzeteseinek: „Az Úr, aki szeret, ollókkal metszette a zöld ágakat: vigyázzunk, hogy ne zúgolódjunk az ollók ellen, mert tudjuk, kinek a keze működteti őket.”

Hivatásgondozó műveit rábízta Szűz Máriára, akit különösen tisztelt és „Mennyei Elöljáró”, „az isteni hivatások Anyja” néven nevezett. A nagy misztikusok útján járt, hűséges volt a mondáshoz: „a szemlélődés a cselekvésben, a cselekvés a szemlélődésben”. Erről tanúskodnak írásai, amelyek 26 kötetet tesznek ki.

Földi életének utolsó éveiben Giustino atya kongregációi nehezen boldogultak, anyagi nehézségekkel küszködtek. Giustino Maria Russolillo 1955. augusztus 2-án Pianura di Napoliban Istenben megnyugodva hunyt el, miután felvette a betegek szentségét.

Temetése igazi apoteózis és ünnep volt, a szent plébános ünnepe. A három általa alapított kongregáció tagjai ma is hűségesek az eredeti karizmához, tizennyolc országban szolgálják Isten népét.

Boldoggá avatás

Halála után Giustino Maria Russolillo életszentségének híre egyre nőtt. Boldoggáavatási szertartása 1978-ban kezdődött Pozzuoli egyházmegyei bíróságán. Szent II. János Pál 1997-ben adta ki a dekrétumot, amely elismerte hősi erényeit.

2004–2005-ben a patersoni egyházmegyei bíróságon indítottak vizsgálatot egy 59 éves asszony csodás gyógyulásának ügyében, aki 1998-ban karcinómából gyógyult meg Isten szolgája Giustino Russolillo közbenjárására. XVI. Benedek pápa 2010 decemberében adta ki a dekrétumot, 2011. május 7-én Pianura di Napoliban zajlott a boldoggáavatási szertartás.

Szentté avatás

2016. április 16-án Pozzuoli kórházában gyógyult meg csodás módon egy fiatal hivatásgondozó szerzetesnővér, akinek generalizált, elhúzódó tónusos-klónusos görcsrohamai voltak, epilepsziás volt és kómába esett, belégzéses tüdőgyulladás és komoly légzési rendellenességek is szerepeltek a kórlapján. Mivel nagyon súlyos volt a nővér állapota, az egész Hivatásgondozó Kongregáció imaláncba kezdett Giustino atya közbenjárásáért. Április 21-én reggel a beteg hirtelen kinyitotta a szemét, beszélt, mozgatta a végtagjait és néhány órával később már másokat szolgált ki.

2017–18-ban Pozzuoliban zajlott a csoda vizsgálata, 18 tanút hallgattak meg. 2020-ban az orvosi bizottság elismerte, hogy a gyógyulás gyors, teljes és tartós, tudományosan megmagyarázhatatlan volt. A teológiai bizottság, valamint a bíborosok és püspökök bizottsága ugyanebben az évben szintén pozitívan nyilatkozott a gyógyulás csodás természetét illetően.

Ferenc pápa 2020. október 27-én hatalmazta fel a Szentek Ügyeinek Kongregációját a csodáról szóló dekrétum kibocsátására.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás: Causasanti.it

Fotó: Famigliacristiana; Vocationist.net

Magyar Kurír