Bemutatták a Hittani Kongregáció hierarchikus és karizmatikus egyházról szóló dokumentumát

Az egyház hierarchikus és karizmatikus jellegét és ezen jellemzők egymáshoz való viszonyát bemutató dokumentumot Ferenc pápa március 14-én hagyta jóvá, így a dekrétum maga március 15-i keltezésű.

Június 14-én délben Ludwig Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa, valamint Piero Coda prelátus, a Nemzetközi Teológiai Bizottság tagja mutatták be az új dokumentumot a sajtó munkatársainak María del Carmen Aparicio Vallsnak, a Gregoriana Pápai Egyetem professzorának tanúságtétele kíséretében. 

A Iuvenescit Ecclesia kezdetű dokumentum a püspököket szólítja meg, és rajtuk keresztül az egész egyházat. Alapvető kérdésként a hierarchikus és karizmatikus adományok kapcsolatát elemzi, melyek az egyház életét és küldetését szolgálják.

A dekrétum nem pasztorális-gyakorlati, hanem teológiai megközelítését adja azoknak a kérdéseknek, melyek az egyházi intézmények és az új egyházi mozgalmak, társulatok kapcsolatából erednek.

A dokumentum hangsúlyozza, hogy fontos a hierarchia és a karizma harmonikus egymáshoz kapcsolódása és egymást kiegészítő jellege, amennyiben a karizmák rendezett és termékeny részei az egyház közösségének. A karizmák nem hatalmazzák fel az új mozgalmat arra, hogy „kivonják magukat az egyházi hierarchia iránti engedelmességből”, továbbá „jogcímet sem adnak nekik autonóm működésre”.

„Az egyház élete és missziós küldetése számára elengedhetetlen fontosságú adományoknak, vagyis a hiteles karizmáknak tehát vigyázniuk kell a missziós nyitottságra és arra, hogy engedelmeskedniük kell pásztoraiknak és az egyházi valóságnak.”

A karizmák szembeállítása vagy éppen egymás mellé helyezése a hierarchikus adományokkal azonban tévedés lenne. Nem szabad ugyanis szembeállítani a hivatalos egyházat a szeretet egyházával, mert „az egyházban a lényeges intézmények karizmatikusak”, másfelől pedig a „karizmáknak hivatalos jelleget kell ölteniük, hogy következetesek és folyamatosak legyenek”. Ilyen módon mindkét szemlélet együtt halad, hogy „közösen jelenítsék meg Krisztus misztériumát és üdvözítő művét a világban”.

Az új egyházi valóságoknak egy bizonyos „egyházi érettségre” kell eljutniuk, mely magába foglalja „a teljes értékelésüket és az egyházba való beilleszkedésüket, mindig közösségben a püspökökkel és figyelemmel útmutatásaikra”. Az új egyházi valóságok létezése „az egyház szívét örömmel tölti el”, hálát ad értük, ugyanakkor arra kéri őket, hogy „pozitív kapcsolatokat építsenek ki az összes többi adománnyal”, melyek jelen vannak az egyház életében, azzal a céllal, hogy azok „nagylelkű támogatást kapjanak, és a püspökök atyai éberséggel kísérjék őket, hogy együtt osztozzanak az egyház javaiban és evangelizáló küldetésében”.

A Hittani Kongregáció Iuvenescit Ecclesia kezdetű dokumentuma felteszi a kérdést: „Hogyan lehet felismerni a hiteles karizmatikus adományt?” Válaszként a megkülönböztetésre utal, mely az egyházi hatóság illetékessége a következő sajátos szempontok szerint: a szentség eszközeként szolgálni, az egyházban elköteleződni az evangélium missziós hirdetésében, a teljes katolikus hitet megvallani, az egész egyházzal való tényleges tanúságtétel, becsületes készséggel elfogadni az egyház hittani és pasztorális tanításait, elismerni és megbecsülni az egyház más karizmatikus jelenségeit, alázattal elfogadni a megkülönböztetés nehéz pillanatait, lelki gyümölcsöket teremni, mint a szeretet, béke, öröm és emberség, tekintettel lenni az evangelizálás társadalmi dimenziójára, végül tudatában lenni annak a ténynek, hogy a „társadalom leginkább elhagyatott tagjai iránti elkötelezettség nem hiányozhat egy hiteles egyházi valóság életéből”.

Az említett megkülönböztetésen túl a Hittani Kongregáció új dokumentuma két alapvető szempontot jelöl meg, melyeket figyelembe kell venni az új egyházi valóságok jogi elismerésekor, a kánonjog által meghatározott normák szerint. Az első szempont: „tekintettel kell lenni az egyes egyházi közösségek karizmatikus sajátosságára”, hogy „elkerüljük a jogi kényszerítést”. A másik szempont az alapvető egyházi rendszert érinti, eszerint elő kell segíteni, hogy „a karizmatikus adományok ténylegesen beilleszkedjenek az egyház életébe, elkerülve annak a veszélyét, hogy azokat párhuzamos valóságként értelmezzük, a hierarchikus adományok rendjére való hivatkozás nélkül”.

A Hittani Kongregáció új dokumentuma nyilvánvalóvá teszi, hogy a hierarchikus és karizmatikus adományok kapcsolatának tekintettel kell lennie az egyetemes és a helyi egyház közötti elengedhetetlen és alkotó jellegű kapcsolatra. Ez azt jelenti, hogy a karizmák az egész egyház javára születtek, de benső lényegüknél fogva egy konkrét egyházmegye szolgálatában kell megvalósulniuk. Ezen túlmenően ezek a karizmák ahhoz is hitelesen hozzájárulnak, hogy mindenki élhesse és gyarapíthassa a saját keresztény hivatását, akár házasság, papi nőtlenség vagy felszentelt szolgálattevői minőségében. Az Istennek szentelt élet is az egyház karizmatikus dimenziójába illeszkedik, mert a lelkiség egy jelentős erőforrássá válhat akár a világi hívek, akár a papság számára, mindkettőt segítve abban, hogy saját konkrét hivatását megélje.

A Iuvenescit Ecclesia kezdetű dokumentum végül arra hívja az olvasót, hogy „tekintsen Máriára, az Egyház Anyjára, a Szentlélek kezdeményezései iránti teljes engedelmesség és a fénylő alázat példájára”. Kérjük közbenjárását, hogy a Lélek által a bőségesen osztott adományt engedelmesen befogadhassuk, és az gyümölcsöt hozzon az egyház és az egész világ javára.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír