Bennünk születik meg a tárlat

A 20. századi alkotók képeit felvonultató tárlaton látható alkotások pusztán lazán, főként hangulatukban kapcsolódnak egymáshoz. A látogatónak magának kell megtalálnia az utat a füstölgő gyárkémények, külvárosi éjek, peremterületek és nőalakok között. Az érdeklődők egyedüli vezetője József Attila.

„Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött” – ez a József Attilától származó idézet fogad minket a Bibliamúzeum ajtaján belépve. Alatta függ Somos Miklós Munkába menők című festménye, legalul pedig még egy idézet olvasható a költőtől: „Lelkünkre így ül ez a kor”. A villamosból hajnalban kiáramló emberek, a háttérben felsejlő gyárépületek, a még világító utcai lámpa, a szögletesbe hajló formák mind felidézik József Attila világát, a város peremét, a külvárosi éjeket. „Engem a festészetnek az érzelmi része érdekel. A formákban a dolgok érzelmi része nyilvánul meg, ezt próbálgatom én »kifesteni« magamból” – vallott művészetéről Somos Miklós. És valóban, érzékeinken eluralkodik, lelkünkre ül a gyárépületek füstös, kormos homálya. „Mint az omladék, úgy állnak / a gyárak, / de még / készül bennük a tömörebb sötét, / a csönd talapzata” – áll a következő idézet a festő téglavörös és barna színekben vászonra álmodott gyárépülete alatt.

A Bibliamúzeum „Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött” című időszaki kiállításának atmoszféráját József Attila verseinek nem túl vidám, de annál expresszívebb világa határozza meg. A költő verseiből választott idézetek vezetnek végig minket a 20. századi festők képein, amelyeket laza gondolati szál köt össze csupán. Az alkotók között szerepel Beck Judit, Detre Szilárd, Somos Miklós, Gyenes Gitta, Marosán Gyula, Scheiber Hugó, Muzslai Kampis Margit, Erdei Viktor, Járitz József és Bossányi Ervin.

Közös bennük, hogy nagyrészt újonnan és újra felfedezett festők, akiknek a karrierje valamilyen módon megtört, nem írt le egyértelműen kivehető pályaívet. Muzslai Kampis Margit például a ’30-as évek végén felhagyott a művészettel. Férjét, Kampis Antal művészettörténészt az ’50-es években az ÁVH bebörtönözte, ő pedig gyermekeivel a fővárosból Ceglédbercelre költözött, majd később visszatért Budapestre. Műszaki rajzolóként kapott munkát a városvezetésnél, így tudta eltartani a családját. Nyugdíjba vonulása után kezdett el újra alkotni Pécsen.

Scheiber Hugó szolgált az első világháborúban, majd a két háború között nemzetközi szinten is kezdték megismerni. Ennek ellenére anyagi gondokkal küzdött, előfordult, hogy képeit fillérekért vagy akár egy ebédért eladta. A holokausztot a budapesti gettóban élte túl, de egészsége megromlott. A háborút követően sem sikerült stabilizálnia anyagi helyzetét, a Képzőművész Szövetség pedig nem akarta felvenni a tagjai közé. Elfeledve, elszegényedve halt meg, a Kozma utcai zsidó temetőben nyugszik. Rendkívül gyorsan és sokat alkotott, műveit zömmel papírra és kartonra készítette, rengeteg alkotásának ismeretlen a sorsa.

A kiállított alkotók között olyan is akad, aki csak mellékesen foglalkozott a festészettel: Schadl János, aki elsősorban zenetanárként dolgozott.

Az életművek megszakítottsága pusztán a háttérben meghúzódó összekötőkapocsként van jelen a tárlaton. A technológiai fejlődés, a modernizáció betörése a világba sokkal inkább tetten érhető a képeken. A gyárépületek füstje, az égbetörő felhőkarcoló, a divatosan öltözött hölgyek – mind a modern város képének szereplői. A gyárak épületegyüttesei mellett a kiállításon a nőalakok jelentenek még egyértelműen elkülöníthető csoportot. Kiemelkedik ezek közül egy táncosnő aktja, amelyet tradicionális, kendőt viselő nőalakok öveznek. Hasonlóan éles kontraszt figyelhető meg a kalapos hölgyek, a realista ábrázolásoktól egyre inkább elszakadó aktok, valamint a házimunkát végző asszonyok között. A modern világ nem csak a technológia, hanem a társadalom terén is átformálta a 20. századi ember életét. Változtak a női és a férfiideálok is; az utóbbiról egyébként kevesebbet beszélünk, pedig az első világháborút követően indult el a sportos férfialkat diadalmenete. Mindenesetre a nőalakok csokrához társított József Attila-idézet ismételten megragad egy gondolatfoszlányt a képek világából: „Lágy őszi tájból és sok kedves nőből / próbállak összeállítani téged.” A költő egyébként gyengéd érzelmeket táplált Gyenes Gitta festő iránt, akinek művei a kiállításon is feltűnnek. A művésznő otthona tulajdonképpen irodalmi szalonként működött a ’20-as, ’30-as években, állandó vendég volt náluk Kosztolányi, Karinthy, Kassák, Faludy és persze a fiatal József Attila is. A költő itt ismerte meg Gyenes lányát, Wallesz Lucát is, aki a későbbiekben a múzsája lett.

A nőket ábrázoló képek csoportjában megjelenik a legősibb nőalak is, a bibliai teremtéstörténet Évája. A tárlat folyása ezzel a létkérdések irányába sodorja a látogatót. A halál és az idő múlásának toposza tűnk fel például Marosán Gyula Piacról jövet című képén. Az ágyban fekvő férfi és az óra együttesen emlékeztetik a nézőt a múlandóságra. „Idesereglik, ami tovatűnt, / a fej lehajlik és lecsüng / a kéz” – erősít rá az érzésekre a kép alatti versrészlet. Továbbhaladva pedig szembekerülünk a kiállítás talán legmeghökkentőbb festmény–idézet párosításával. Héjjas János Gyász című képe fölött a következő olvasható: „Minden mosolyod, mozdulatod, szavad, / őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.” A gyászoló öregasszony sovány alkata arról árulkodik, hogy maga is az elmúlás küszöbén áll, legörbülő szájának látványa pedig a lehető legtávolabb viszi az elmét a mosoly jelentésétől.

A tárlat vége elhalkul: „Szoktatom szívemet a csendhez” – sugallja ismét egy idézet a falról. És hová érkeztünk meg? Nem tudni. Mire kaptunk válaszokat? A kérdésfeltevésben sem vagyunk biztosak. Mindez pedig így van rendjén. A Bibliamúzeum egy sajátos utazásra invitálja az odaérkezőket. Ahogyan a szervezők fogalmaztak: „Különös élmény lett számunkra az, ahogy a képzőművészeti alkotások – önálló életre kelve – kijelölték a kiállításban azt az irányt, amelyet a látogatók is végigjárhatnak majd, és amely üzenetté válhat a jelenben.” Az üzenet pedig sokféle lehet: rádöbbenhetünk, milyen radikális változásokat hozott a 20. század, hogyan formálta át a modernizmus a mindennapokat, a városok képét, a művészetet. Bepillantást nyerhetünk a nőkről való gondolkodás formálódásába, de nem szabadulunk létünk legfeszítőbb kérdéseitől sem. Elképzelhető, hogy kedvet kapunk felütni egy József Attila-kötetet, esetleg ellátogatunk egy galériába, hogy megismerjünk olyan alkotókat, akik eddig elkerülték a figyelmünket.

A Bibliamúzeum időszaki kiállítása formabontó abban a tekintetben, hogy nincs vezérfonala, központi tematikája, hacsak József Attila versrészleteit és azok hangulatát nem tekintjük annak. A költemények azonban, amelyekből az idézetek származnak, sokszor teljesen más érzésekről, élményekről mesélnek, mint a képek. Nem egyértelmű a fókusz, mint például a legutóbbi, Körülzártál engem című időszaki kiállítás esetében, amely az érintés mozzanata köré rendezte az alkotásokat. Az „Ívlámpák vagyunk egymás szívei fölött” ennél sokkal nagyobb szabadságot kínál, barangolást, felfedezést. Persze ezzel nem könnyíti meg a befogadó dolgát, de felteszem, a tárlat szervezőinek is meg kellett találniuk az útjukat a képekhez, majd pedig a kiállításhoz. Egyedi élményt jelent ez a folyamat, amelyben ezúttal nem csak a szervezők, de a nézők is részt vehetnek.

A kiállítás december 16-áig tekinthető meg a Bibliamúzeumban.

Pap Lázár

Fotó: Füle Tamás/ parokia.hu

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. november 5-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.