Blogfigyelő: a Biztos út blog a házasságra való tiszta készülésről

Nézőpont – 2011. június 18., szombat | 15:22

A szerelemtől felajzott kedvese elé odaállni egy fiatalnak, akit arra neveltek, hogy tisztán készüljön a házasságra, és felvetni a tiszta készület fogalmát, nem könnyű pillanat. Ha a miértet firtatva a fiatal csak annyit tud kinyögni, hogy „mert az egyház ezt tanítja”, meg hogy „bűn”, de nem tudja elmondani, hogy miért tanítja ezt, az rég rossz – írja a nemrég indult Biztos út blog egyik posztja.

„Tudtad-e hogy a ma kötött házasságok 50 százaléka, a komolynak remélt párkapcsolatok 70 százaléka tönkremegy? A megkötött házasságokban a párok milyen arányban boldogok? Szerintünk a mai világ zavaros szexuális felfogása az oka annak, hogy a kapcsolatoknak és házasságoknak nagyobb része tönkremegy, és súlyos kínokat hagy maga után. (…) Egyet közösen állítunk: a boldog kapcsolathoz vezető legbiztosabb út a házasság előtt egymás megismerésének, illetve a szeretet-kapcsolatnak begyakorlása - szex nélkül” – írja a Biztos út blog, amely Tomka Ferenc káposztásmegyeri plébános nemrég megjelent, azonos című könyve után kapta a címét. Nem véletlenül: a blogot a plébánia hívei írják. 

A szerkesztők leszögezik: az általuk felsorolt alapelvek mindenkire érvényesek, akár hisznek Istenben, akár nem. „Egyszer sem említettük Istent, az egyházat. Ezek az érvek nélkülük is működnek. Aki homo sapiens, annak így működik a hormonrendszere és a pszichéje.” 

A blogon olvashatunk posztot arról, hogy miért is szólnak bele a papok a párkapcsolatba: „az orvosnak sem kell átesnie minden betegségen ahhoz, hogy gyógyítani tudja azokat. Az elméleti alapozás elengedhetetlen, ez igaz. De a gyakorlat is fontos: a papok is családban nőttek fel, ott is sok mindent szívtak magukba az anyatejjel együtt a családi élettel kapcsolatban.” „A papok nem évi rotációban dolgoznak egy-egy plébánián, hanem sokszor évtizedekig ugyanott. Hihetetlen hosszú távú és széles spektrumú rálátásuk van a családi kapcsolatok alakulására. Látnak a házasságra így és úgy készülő párokat; látják, mi lesz belőle. Látják a párokat, akik 10-15-20 év házasság után is boldogok, ismerik a házasságokból született kiegyensúlyozott gyerekeket.” 

Többrészes cikksorozatban fejtik ki a szerelem hormonális hátterét, illetve a szakításnak is számos posztot szentelnek, valamint olvashatjuk több házaspár tanúságtételét, és tájékozódhatunk a házasság kontra együttélés kérdésében, de még randitanácsokat is kapnak az érdeklődők. Szóval a fő kérdés, amire válaszolni kíván a blog az az, hogy mi a tisztaság értelme?

Korábbi részek:
Új Liturgikus Mozgalom
Standing on My Head
Új Teológiai Mozgalom
A kontinuitás hermeneutikája
Bad Vestments
Mi a blog?
 

Magyar Kurír

(szg)