Carlo Acutis édesanyja: A fiam olyan, mint egy híd, amely Jézushoz vezet

Nem könnyű elképzelni, mit élhet át egy édesanya, aki látja, hogy a fiát emberek tízezrei előtt avatják szentté, miközben tudja: világszerte sokan kérik fia közbenjárását, és a szívükben hordozzák őt. Antonia Salzano, Carlo Acutis édesanyja szeptember 7-én férjével és gyermekeivel együtt vett részt fia szentté avatásán, amelyen a pápa elnökölt.

– Acutis asszony, mit érzett a szentté avatás előtti órákban?

– Boldog vagyok, mert ez természetesen egy hosszú éveken át tartó folyamat megkoronázása, amely során Carlo sok szép meglepetést szerzett nekünk. Mindennap kapunk híreket csodákról, megtérésekről. Ezért a hívek bizonyosan mind nagyon boldogok lesznek. Meghatott is vagyok, ugyanakkor nyugodt és derűs is, mert ez a szentté avatás mindenképpen meg fogja hozni azokat a hatásokat, amelyeket minden hívő régóta várt. Carlót az egész világon tisztelik: Kínától, Japántól kezdve az Amerikai Egyesült Államokig, Latin-Amerikáig. Legfőképpen miattuk vagyok boldog. Hiszem, hogy Carlo sok szívet, sok életet érint meg példájával, azzal a hittel, amely másokat is magával ragad – és ez mély örömmel tölt el.

– Van olyan különleges emléke fiáról, amely ezekben a pillanatokban különösen gyakran eszébe jut?

– Carlo sok szép emléket hagyott maga után: nagy hitét, nagy odaadását. Emlékszem, amikor az eucharisztikus csodákról szóló kiállítást szervezte, nagyon aggódott: „Kilométeres sorok állnak egy koncert vagy egy futballmeccs előtt – mondta –, de nem látom ezeket a sorokat a tabernákulum előtt, ahol maga az élet és Krisztus valóságos jelenléte van.” És emlékszem, hogy amikor vakáció alatt hajnali kettőig, háromig dolgozott, az édesanyám, aki vele aludt egy szobában, gyakran mondogatta neki: „De Carlo, hagyd ezeket a dolgokat az Egyházra!” De ő minden nyarat szervezéssel töltött. Fontos volt számára, hogy az emberek megértsék az Eucharisztia jelentőségét. Carlóról a legszebb emlék minden bizonnyal ez a nagylelkűség, ez a szeretet Isten és embertársai iránt.

– Holnaptól kezdve hogyan látja az életét?

– A hitéletem ugyanaz marad. Az élet a szentséghez vezető út. Reméljük, hogy mi is tudunk benne előrehaladni, hiszen mindannyian esendő, úton lévő emberek vagyunk, célunk a mennyország. Az élet azonban akadályokat állít elénk, és nagyon törékenyek vagyunk. Szeretném, ha elegendő kegyelmet kapnék ahhoz, hogy segíteni tudjak magamon és a családomon. Szeretném én is a megszentelődés útját járni. De azt is szeretném, ha ezt a kegyelmet megkapná mindenki, aki tiszteli Carlót. Ő olyan, mint egy híd – egy híd, amely Jézushoz vezet.

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Hollósi Judit/Magyar Kurír