Christian Bobin: A hét nyolcadik napja és más írások

Christian Bobin 2023-ban posztumusz kapta meg a francia irodalom legjelentősebb elismerését, a Goncourt-díjat.

A Vigilia Kiadónál most megjelent kötet négy írását tartalmazza: az Egyszerű varázslat etűdjeit, A hét nyolcadik napja belső beszédjeit, A házaló prózaverseit és a Távolodás aforizmáit.

Christian Bobin művei a létezés „egyszerű varázslatáról” és csodájáról szólnak. Szinte gyermeki szemmel tekint a világra, a pillanatok szépségére és mulandóságára, életünk mindennapi örömeire és fájdalmaira.

Húszas éveiben helyét kereste a világban, s ennek jegyében pszichiátriai gyakornoknak jelentkezett egy intézetben, de két hét után elbocsátották, az indoklás szerint túlságosan meghitt kapcsolatot alakított ki a betegekkel. 1979-ben megismerkedett a gimnáziumi francia tanárnővel, Ghislaine Marionnal. Ez a hirtelen találkozás villámcsapásként érte Bobint, kiragadta magányából, elszigeteltségéből. Ettől kezdve Marion jelentette a nőt számára. Bobin és az édesanyja között ambivalens volt a viszony, ezért ámulatba ejtette az a szeretettel átitatott, bensőséges, gondoskodó családi kapcsolat, amely Ghislaine-t és három gyermekét egymáshoz fűzte. Egy számára addig ismeretlen világ tárult fel előtte, ami ösztönzőleg hatott írásművészetére. Bobin és Ghislaine gyakran összejártak, az író játszótársa és nevelője lett a három gyermeknek. A legkisebb, Heléne ettől kezdve több írásában is feltűnik, így ebben a kötetben is.

Christian Bobin művészetének egyik jellemzője, hogy a leghétköznapibb dolgokból kiindulva vált át a költészetbe és a transzcendensbe.

Otthon a szobában tárgyakat rendez át, a könyvespolc fölé egy Botticelli-metszetet rak. „Angyali üdvözlet. Egy képrészlet: lázban gyökerező fa. A föld felől támadt szél meglebbenti a lombot, majd visszatér forrásához az égbe. A hírhozó angyal éppen abban a pillanatban érinti lábával a földet. A levegő könnyed rezdüléséből jövünk rá. Zene szól, a Goldberg-variáció.”

Az író számára az élet minden, legapróbb rezdülése is alapanyag, rögzítendő valóság. Jézus „engedjétek hozzám a kisdedeket, mert ilyeneké a mennyek országa” szavai juthatnak eszünkbe, amikor Bobin azt írja:

a játszó gyermek „több fényt sugároz a játékával, mint a szentek az imáikkal vagy az angyalok az énekeikkel. A játszó gyermek Isten vigasza.” Az alvó gyermek pedig a végtelen életet jelképezi: „teljes bizalommal engedi át magát Isten kezébe.

A reszkető fa jelképezi a mulandóságot: az alvó gyermek és a reszkető fa, ketten együtt tökéletes jelképei életünknek.” A gyermeki lelkület felnőttkorunkban is megmaradhat, még ha paradoxonnak látszik is az író megfigyelése: a magát komolyan vevő ember igazából gyerekes. Úgy koncentrál az életére, mint az iskolás az előtte fekvő papírlapra. „Ő igyekszik, és felháborodik, mikor a tanár elnéző a rossz tanulók iránt, akik tudják, hogy az élet néha súlyos, gyakran könnyű – de sohasem komoly.” A teljesség megtalálható a legegyszerűbb, legbanálisabb dolgokban is. „Mégsem élheted le úgy az életedet, hogy egy fűszálat imádsz” – mondta egyszer Bobinnak valaki, „aki úgy élte le az életét, hogy azt a világot imádta, ahol semmi sem nő, még egy fűszál sem.”

A könyvekben való elmélyüléssel lehetőségünk nyílhat arra, hogy rátaláljunk a lényegre, bár ez inkább csak remény, ami teljesen soha nem teljesedhet be: „olvassál úgy, mintha nem is olvasnál: tudván, hogy egyetlen könyvből sem kaparinthatod meg a lényeget. Tudván, hogy a lényeg az, amivel semmilyen ismeret nem képes szolgálni.”

A szeretet különleges erejéről Bobin azt írja:

A bizonyosság, hogy egyszer, valaha szerették – ez a szív el nem múló szárnyalása a fényben.”

A szentekről pedig azt: ők azok, akik megtörték magukban azt a természeti törvényt, amely szerint minden egyes élet a többitől elválasztva létezik. „Így többé már semmi sem idegen számukra a világegyetemben, és szívükben ugyanúgy rezonál a csillagok éneke, mint a havasok suttogása, a halottak mosolya ugyanúgy, mint az újszülöttek sírása. Nincs más emberség, mint a szenteké. Nincs más szeretet, mint ez a természetfelettien szeretetteljes, szeretetteljesen természetfeletti állapot.”

Bobin folyamatosan kereste, kutatta, mi az, ami szeretetre érdemes bennünk, de nem talált semmit. Az igazság ragyogását csak az örömben és a mindig vele járó öntudatban ismeri fel, „annak sugárzó tudatában, hogy semmik vagyunk – így aztán hogyan formálhatna az ember jogot bármire is, miért kardoskodna olyan igény nevében, amely nem tudja, mit akar, csak akarni tudja azt a valamit?” A szeretet és a szerelem „csakis kegyelemből való, és mit sem számít neki, hogy kik vagyunk”. Ha ugyanis számítana, soha nem kapnánk meg, „én sem vagyok rá érdemes. De legalább soha nem szűnök meg úgy szemlélni ezeket a dolgokat, ahogyan az ember az árnyékkal megtelő útról nézi a hegyeket, amelyeket ma még nem érhet el”.

A francia író mindennapi tapasztalata, hogy

nagyon kevés az élő és sok a halott ebben a világban – halott mindenki, aki soha nem engedi el magát, és nem számít, és nem tud eltávolodni saját magától a szerelemben vagy egy nevetésben”. Az ima az egyetlen kapocs a valósággal,

ha „ima” alatt egyszerűen rendkívül odaadó figyelmet értünk, és nem számít, van-e bármilyen eredménye. Aki ilyen tisztán figyel, nincs is tudatában a saját figyelmének.

Christian Bobin elmélkedéseiben feltárul előttünk az élet fenséges – isteni – realitása. Ha belépünk ebbe a valóságba, meghívást kapunk, hogy rálépve erre a tündöklő útra mi magunk is átformálódjunk, majd éltessük, sugározzuk tovább ezt a fényt.

A kötet szerkesztője és lektora, Imreh András ajánlójában a szépség koldusának nevezi Christian Bobint, aki azonban nem volna igazán Bobin, ha közben meg nem énekelné a koldusok szépségét: „szemük reggeli tükrében vadvirágok ragyogása, durva kézfejükön egy dal pora”. Az előszót jegyző Lydie Dattas költő pedig a könyv címére utalva kiemeli:

Bobin az életét „konok kitartással” a hét nyolcadik napján éli, ahol az Idő, tehát a világ szabályai nem érvényesülnek.

„Ha Bobin képes arra, hogy őrült szerelemmel szeresse ezt a rettenetes életet, miért ne lennék én is képes rá – teszi fel a kérdést az olvasó. És élete rejtélyes módon hirtelen megkönnyül.”

Christian Bobin: A hét nyolcadik napja és más írások
Vigilia Kiadó, 2025

Bodnár Dániel/Magyar Kurír