Február 22-e fontos nap a világ cserkészeinek életében, 1857-ben ezen a napon született Lord Robert Baden-Powell (Bi-Pi), a cserkészet alapítója. Érdekesség, hogy felesége, Olave szintén e napon született, aki férje munkáját segítve a leánycserkészetet szervezte meg. Ez a nap az Emlékezés Napja (Thinking Day), mikor a cserkészek közössége megemlékezik Bi-Pi célkitűzéseiről, nagy álmáról, magukba és egymásra, valamint a környezetükben végzendő feladataikra tekintenek.
Bár sokan a lánycserkészek ünnepeként ismerik, természetesen a fiúcserkészek ugyanúgy ünnepükként tartják számon – jogosan. Ekkor üdvözleteket, kisebb ajándékokat küldenek egymásnak. Az évek során a szép megemlékezésből nemes céltól vezérelt hagyomány fejlődött ki. Cserkészek tömegei gyűjtik össze erőiket egy-egy nemes céltól vezérelve. Elsősorban olyan projektek, tervek, rendezvények támogatását tűzik ki, melyek elősegítik a cserkészet fejlődését azokon a helyeken, ahol arra nagy szükség van.
Az idei évben a veszprémi IV. Károly cserkészcsapat tagjai úgy gondolták, hogy ezt a Magyarországon kevéssé számon tartott ünnepet meghonosítják a csapatuk programjai között. Nem csak tortával ünnepeltek, hanem rendhagyó módon tanulták a cserkészet történelmet és csapatuk és azok őrseink történetét is. Az ünnepi alkalomra meghívták a szintén veszprémi Bátorkeszi István cserkészcsapat tagjait.
A két csapat együtt emlékezett meg a Baden-Powell házaspárról, életükről és tevékenységükről. Hiszen az elődök és a mai cserkészek együttes közreműködésével, munkájával születhetett meg ez a nagyszerű lehetőség, a cserkészet, amely ma a világ legnagyobb ifjúsági szervezetévé fejlődött.
Veszprémi Főegyházmegye/Magyar Kurír