Dalolva nyitotta meg a tanévet a makói katolikus iskola új igazgatója

Hazai – 2017. szeptember 4., hétfő | 17:42

A makói SZIGNUM két tannyelvű iskola szeptember 1-jei tanévnyitó ünnepségén kétosztálynyi elsőst fogadtak ünnepélyesen általános iskolássá. Horváth János igazgató beszéde mellett énekelt és gitározott is. A nyári táborok beszámoló óráira pedig biciklivel érkezett.

Nagy és meghatározó dolgok csak lelkesen születhetnek. Ilyenkor azt érezhetjük, hogy minden lehetséges, nem szorongunk, és nem félünk az ismeretlentől. Erre a belső alkatra szükségünk van tanév elején. De úgy, hogy annak lelke is legyen. Tehát hasson kifelé és így felfelé is – buzdította a Szent István Egyházi Iskola közösségét Horváth János igazgató, de nemcsak szavakkal, hanem egy dal eléneklésével is, amelyet gitáron kísért.


A belvárosi Szent István király-templomban tartott ünnepségen az első osztályosok megkapták a narancssárga nyakkendőt, és a legnagyobbak, a nyolcadikosok kísérték őket a ceremóniára. Rajtuk kívül az ötödikes diákokat is felsősökké avatták. A harminchét tanuló egy magyar–angol két tanítási nyelvű és egy angol nyelvi tagozatos osztályban folytatja tovább tanulmányait.

Forrás és fotó: Makó Híradó

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria