Debrecenben, a Petőfi téren lesz a Metropólia központi épülete

Hazai – 2015. május 4., hétfő | 13:32

Ferenc pápa rendelkezésének megfelelően a Hajdúdorogi Metropólia székhelye Debrecenbe költözik. 2015. április 30-án döntött Debrecen Önkormányzata, hogy a Petőfi tér 8. és 9. szám alatti épületeket határozatlan időre, használatra átadja az új érseki központ kialakítására – tájékoztat a metropólia.


A vasútállomásról induló Piac utca bal oldalán az első két épületben lesznek a Metropólia központi irodái, és ide tervezik az új görögkatolikus felsőoktatási kollégiumot és egyéb közfeladatokat ellátó intézményeket.

Korábban a Petőfi tér 8. szám alatti klasszicista épületben működött a Hatvani István Kollégium, a Petőfi tér 9. szám alatt pedig a Debrecen Szálló. Mindkét ingatlan évek óta üresen áll, felújításra és átalakításra szorul, ennek tervezése most, a közgyűlés támogató döntése után kezdődhet el.

Jelenleg a tér túloldalán található az Iparkamara utca sarkán a 2014 nyarán megalapított Debreceni Helynökség irodája, abban az épületben, ahol Miklósy István, a Hajdúdorogi Egyházmegye első püspöke bérelt irodát az 1914. évi bombamerényletig.

Március 20-án Ferenc pápa a Magyar Katolikus Egyházon belül a bizánci rítusú katolikusok számára megalapította a Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyházat. A Szentatya ugyanezen hatállyal Kocsis Fülöp hajdúdorogi püspököt nevezte ki a Hajdúdorogi Metropólia első metropolitájává, a metropólia székhelyévé pedig Debrecent tette meg.

Fotó: Hajdúdorogi Metropólia

Magyar Kurír