Divatjamúlt „pietà”?! – A halállal való szembenézésről szóló új kötet bemutatója

Nézőpont – 2017. november 3., péntek | 19:53

A Magyar Kurír gondozásban, az Új Ember Kiadványok sorozatban jelenik meg Vincenzo Paglia „Nővérünk, a halál” című könyve az élet és a halál méltóságáról, melyet november 6-án, hétfőn 18 órakor mutatunk be a budapesti D18 Könyvesbolt és Kávézó közösségi terében.

Vincenzo Paglia érseknek, a Pápai Életvédő Akadémia elnökének, a Szent Egyed közösség spirituális felelősének könyvét, amely 2016-ban jelent meg olaszul, Török Csaba teológus fordította magyar nyelvre.

A kötetet Papp Miklós morálteológus, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára és Tegzes Katalin segítő nővér mutatja be. Vincenzo Paglia érseket és munkásságát Szőke Péter, a Szent Egyed (Sant’Egidio) Közösség magyarországi vezetője mutatja be.

A címben felvetett kérdésről Paglia érsek így ír: „A halál valóban kikerült a társadalom életéből. Nem nyilvános már, mint egykor volt. Ezzel együtt nélkülöz mindennemű ritualitást is: el kell tűnnie a szemünk elől, a közösségi életünkből. Napjainkban azok az emberek, akik kapcsolatban állnak a haldoklókkal, nem képesek szeretetük és gyöngédségük megnyilvánulásaival vigasztalni őket. Csak nehezen fogják meg annak a kezét, aki éppen halni készül, s a haldokló ebből megérti, hogy sem hitből fakadó odaadás, sem védelem nincs már számára… Amikor megérzi, hogy nincs jelentősége azok szemében, akik körülötte állnak, valóban magára marad. A társadalom – és olykor a rokonok – visszavonulása a haldoklók mellől a halál bekövetkezte után is folytatódik. A teendők lebonyolítását rábízzák egy temetkezési vállalkozásra, a »specialistákra«: mindent ők végeznek, a test előkészítésétől kezdve a temetésig. A családtagok kezeiből először a kórházi alkalmazottak, majd megbízott személyek kezei közé kerül az ember. Michelangelo Pietàja ma már divatjamúlt. Annak a képmásnak egykor egyetemes szimbolikus értéke volt. Ez nincs többé így. Manapság senki sem vesz a karjaiba egy halottat. Ma egyedül halunk meg, magányban hunynak ki a személyes álmok. A mi kis világunk. Elűzték a »pietà«-t [kegyesség, irgalom]. Az ember pedig magára marad, éppen akkor, amikor leginkább szüksége lenne a segítségre, a halál pillanatában. És a halál után is.”

A D18 kávézóban (Budapest, VI. kerület, Dessewffy utca 18–20.) tartandó könyvbemutatóra szeretettel hívunk és várunk mindenkit. A rendezvény Facebook-esemény-oldala ITT érhető el.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria