Dominique Joseph Mathieu teherán-iszfaháni érsek: Imádkozzunk a tárgyalások újraindulásáért

Kitekintő – 2025. június 20., péntek | 19:40

Június 18-án, szerdán Dominique Joseph Mathieu bíboros, a latin rítusú katolikusok teherán-iszfaháni érseke az iráni fővárosból adott interjút a vatikáni médiának, amelyben az Izrael és Irán között kitört háborúról beszélt. Teherán súlyos bombázások célpontja, és komoly megpróbáltatások érik.

„Ma járulékos áldozatokkal találom magam szemben: kitelepítettek, sebesültek, halottak. Mindkét országban sok a civil áldozat, szándékos és nem szándékos áldozatok egyaránt. Ez egy légiháború, amely sokakat arra kényszerített, hogy elhagyják otthonukat, és biztonságosabb helyekre költözzenek az országon belül” – mondta Dominique Joseph Mathieu.

A bíboros fájdalommal mondta el a vatikáni médiának, hogy a város tizenegyedik kerületében, ahol jelenleg tartózkodik, a háború hatodik egymást követő napjára valamiféle látszólagos normalitás telepedett rá: „Az internetkapcsolat most állt helyre, a nap süt, a madarak énekelnek, a hőmérséklet kellemes.” Azonban ez csak a látszat, mert az éjjel „a légvédelem aktívabb, mint valaha. És ez bizonyos értelemben megnyugtató, mert itt nincsenek óvóhelyek, ahová menekülni lehetne, sem szirénák, amelyek előre figyelmeztetnének az érkező rakétákra”.

Dominique Joseph Mathieu elmagyarázta, hogy ez olyan háború, ahol nincsenek szemben álló hadseregek. „Nincs közös határ, ahol közvetlenül érintkeznének, így minden a légtérben zajlik, ahol rakéták és drónok csapnak össze – lényegében egy aszimmetrikus konfliktusról van szó, amelyben más nemzetek légterét szisztematikusan megsértik.”

A bíboros beszámolt az itt élők sorsáról: „Egyesek az érintett területeken maradtak, míg mások az ország biztonságosabb részeire költöztek. Továbbá egyes nagykövetségek jelenleg a hét végéig kivárnak, mielőtt döntenének az esetleges teljes evakuálásról.”

A teherán-iszfaháni érsek fájdalommal beszélt a háború hiábavalóságáról is: „Nem ez a megoldás – mondja meggyőződéssel. – Talán jobb lenne, ha a felek visszatérnének a tárgyalóasztalhoz – ezért elkötelezetten és intenzíven imádkozunk. Az elmúlt napokban különösen éreztem mások támogatását és közelségét. Szívből köszönöm mindenkinek. Imádkozunk értetek, imádkozzatok értünk, egyesülve Krisztusban, aki vérének kiontásával váltotta meg a világot. Szeretném felidézni az Efezusiaknak írt levelet, amelyben azt írják, hogy Jézus »a két népet magában eggyé, új emberré teremtette« (Ef 2,15), lebontva az őket elválasztó falat, vagyis a köztünk lévő ellenségeskedést.”

Forrás és fotó: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Magyar Kurír
(hj)

Kapcsolódó fotógaléria