
A helybeli magyar ajkú hívek mellett az anyaországból, Szlovákiából, Németországból, Ausztriából és Ausztráliából is érkeztek magyar zarándokok.
Schönberger Jenő szentbeszédében hangsúlyozta: „a közös nyelven túl, ma még valami szorosan összekapcsol minket: Jézus édesanyja és a mi égi édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária iránt érzett szeretetünk.”
A püspök beszédében Szűz Máriáról, az emberi szabadság megtestesítőjéről, az első tabernákulumról beszélt, akinek hite és szabadsága példa minden ember számára. Schönberger püspök megemlékezett a székely nép 1567-ben hitéért vívott győztes csatájáról, amelynek fogadalmi emléke e búcsú.
Mária hittel elfogadta azt az utat, amit Isten kijelölt számára. Nem utat keresett, hanem Jézus útját járta, s így nekünk sem tud mást mutatni, mint Fiának útját.
A püspök napjaink problémáit említve arra hívta fel a figyelmet, hogy hiába vannak életellenes törvények, ha senki nem hajlandó megölni gyermekét. „Hiába mond a törvénykezés nemet az életre, ha mi igent mondunk. Nem a törvény öl, hanem az ember!” Máriára tekintve nem lehet más feladatunk, mint követni őt az igazi szabadság útján, gyermekeink jövője érdekében – buzdított a püspök.
Schönberger Jenő püspök szentbeszéde teljes terjedelmében olvasható Dokumentumok rovatunkban.
Délután 5 órakor csángó misével folytatódott a búcsú, majd éjszakai virrasztás volt a kegytemplomban. A búcsú lezárásaként a virrasztáson résztvevők hajnalban körmenetben vonultak fel a Kissomlyó-hegyre, ahol napkelte előtt szentmisében adtak hálát az idei búcsú kegyelmeiért.
Magyar Kurír
Képek: Török Viktória