A nagyváradi római katolikus püspökség által szervezett lelki programra meghívást kaptak azok a fiatalok, akik idén részesültek a bérmálás szentségében, illetve azok is, akik előreláthatólag a jövő évben fognak bérmálkozni. A programon részt vettek még a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség (FIF) munkatársai is.
Fiatalként naponta találkozunk az identitás kérdéseivel: Ki vagyok én? Mások kinek látnak engem? Elég jó vagyok magam és mások számára? Elkezdünk sztárokra, énekesekre és színészekre felnézni, mivel a világ ezt a képet tárja elénk, ők kell hogy legyenek a példaképeink ahhoz, hogy mi is érvényesülni tudjunk. Isten viszont szeret minket úgy, ahogy vagyunk, előtte nem kell semmilyen álarcot felvennünk, hiszen Ő álmodott meg minket, a mi életünkre is igent mondott. Isten minket a saját képmására és hasonlatosságára teremtett, és ez az igazi szelfi.
Mi, fiatalok néha félünk megvallani a hitünket, mert félünk attól, hogy egyedül maradunk, vagy másképp fognak majd ránk nézni, pedig az identitásunk Istenben rejlik, hiszen benne élünk, mozgunk és vagyunk. Isten egyedinek alkotott minket, hogy az ő eszközeiként a szeretet jeleivé váljunk társaink számára. Isten választ ad életünk egyik legnagyobb kérdésére:
Isten szeretett gyermeke vagyok és hozzá tartozom.
A FIF fiataljai arra hívtak meg minket, hogy merjünk bátran tükörbe nézni, mert az önbizalmunk abból ered, ha bátran szembenézünk önmagunkkal: erősségeinkkel és hibáinkkal is. Reni, a FIF előadója arra hívta fel a figyelmünket, hogy a Szentírás a miénk, merjük azt bátran kisajátítani és magunkra vonatkoztatni az üzenetét.
Lelkinapunk záróakkordjaként együtt gyújtottuk meg az első adventi gyertyalángot, ezzel is kifejezve egységünket és az Úrra való várakozásunkat.
A gyertyagyújtás alkalmával Böcskei László megyéspüspök úgy fogalmazott: az évszázadok során az emberek minden érzékeny módon próbálták megközelíteni karácsony titkát. Ehhez számos hagyomány fűződik. A koszorúállítás először az evangélikus közösségekben alakult ki a 19. században, később átvette a Katolikus Egyház is. Az ember próbált arra figyelni, hogy Isten a világ világossága, aki megmutatkozott az emberek előtt, és aki egészen közel jött hozzánk azért, hogy egy új távlatot nyisson meg számunkra. Ez nemcsak ajándék, hanem meghívás, hogy próbáljunk meg kilépni a sötétségből, túltekinteni a világot uraló háborúk, gyűlölet, feszültség korszakán.
Az advent arról szól, hogy szembesülünk a sötétséggel, de nem hagyjuk, hogy elnyomjon bennünket, mert fényre vágyunk. Amelyet be is akarunk fogadni, hogy mi is fényt tudjunk adni, elvinni embertársainknak.
A gyertyagyújtáson jelen volt Virgil Bercea görögkatolikus püspök is.
A Caritas Catolica képviselői az eseményen meleg teát és zsíros kenyeret osztottak a jelenlévőknek.
Forrás és fotó: Nagyváradi Egyházmegye és Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria