Egy reménységre kaptunk elhívást – A Krisztus-hívők egységéért imádkoznak Nagybányán

Külhoni – 2026. február 5., csütörtök | 11:07

A Világegyház általános gyakorlatától eltérően Nagybányán nem január harmadik hetében, hanem február 1–8. között tartják a keresztény egyházak közös imahetét, amikor a város keresztény felekezeteinek elöljárói és hívei együtt imádkoznak a Krisztus-hívők egységéért. Az idei programadó gondolat: „Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól.” (Ef 4,4).

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án a nagybányai Szentháromság-templomban Bak Enikő református lelkipásztor hirdetett igét, aki az idei mottóból vett, Károli Gáspár bibliafordításban szereplő „elhivattatok” szenvedő igealak jelentőségéről beszélt.

A tarzusi Saul – későbbi Pál apostol – megtérését hozta példaként: Saul ugyanis nem „akart” megtérni, hanem „elszenvedte” a megtérést. Valaki más akarta, hogy arcra essen és megvakuljon, hogy meghaljon, majd újjászülessen azáltal, hogy mindent átértékel.

Ady Endre Az Úr érkezése című verséből idézett az igehirdető: „És megvakultak hiú szemeim. Meghalt ifjúságom, de őt, a fényest, nagyszerűt, mindörökre látom.” 

Az apostoli hitvallásban (a Heidelbergi Káté szerint – a szerk.) is szenvedő igealakok vannak: megfeszítteték, eltemetteték… mert Isten megengedte. A cselekvő maga Isten – hangsúlyozta a református lelkész. – A mi feladatunk pedig az, hogy teljes alázatossággal, teljes szelídséggel, teljes türelemmel mindig mindenben Istennek engedjünk, semmint embereknek. Ki képes erre?

Munkácsy Mihály monumentális trilógiájának egyik eleméről, a Krisztus Pilátus előtt festményéről is beszélt Bak Enikő, kiemelve: Pilátus politikailag kiszolgáltatott helyzetbe kerül, mert a hatalom, a karrier kiszolgáltatottá teszi az embert. Az egész képet a főpap fehér ruháját viselő Krisztus uralja, aki ott áll a központban. A képen mindenki valaminek a rabja, csak egyvalaki szabad: Krisztus. Ő az egyedüli, aki kész arra, hogy Isten akaratát teljesítse, alázattal, szelídséggel. A képen minden átkozottnak tűnik, csak ő egyedül áldott.

Károli Gáspár fordítása szerint Pál apostol arra int, hogy „szenvedjük el” egymást szeretetben, Isten szeretetében.

Mindannyiunk jellemének vannak törései, ami miatt nagyon sok türelmet igényelünk embertársaink részéről, mégis Krisztus szeretetében kell elszenvednünk, elviselnünk egymást, mert egy reménységre kaptunk elhívást.

Az imahét az ITT található program szerint folytatódik.

Forrás és fotó: Romkat.ro/nagybányai Szentháromság-plébánia

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria