Egymás mellett egymásért – Egy plébániai közösség négy napja Révfülöpön

Egy kalandjátékba csöppenünk péntek délelőtti látogatásunkkor: tíz csapat járja a feladatokat kínáló állomásokat, vidám beszélgetés, sok nevetés. Meleg van, egyre jobban tűz a nap, de a lelkesedés kitart. Az egyik csoportot kísérve beszélgetünk az együtt töltött négy napról, a közösség életéről.

Idén 265 fő a teljes létszám. Jöttek családok sok kisgyerekkel, házaspárok nagyobb gyerekkel, többen pedig már gyerekek nélkül. Van egy gimnazistacsoport, sok idős is táborozik, köztük a legidősebb 93 éves, és rengeteg a kicsi is, a legfiatalabb pár hónapos. Schulek Ágota kalauzol minket. Már a szülei is aktív tagjai voltak és maradtak a közösségnek, most azonban az ő korosztályuk vette át a stafétát, sőt már a gyerekeik is segítenek szervezésben. Minden részletében átgondolt, gazdag kínálattal összeállított program köszönhető egyévnyi előkészítő munkájuknak. Ágota férje, Zimmer Márton a táborvezető, ő fogta össze a  10 fős szervezőcsapat munkáját.

A helyszín megtalálása volt az első feladat, amit úgy kellett keresni, hogy fokozatosan derült ki, hányan lesznek. Révfülöpön a Balaton-parti üdülőszálloda lett a megoldás. Sátrat állítottak az udvaron, ezt lett a tábori „templom”, ahol a szentmisére össze tudnak gyűlni.

Több évtizedes múlt

Nagy múltra tekint vissza a Szent Család-plébánia nyári tábora. A családos táborok előzménye több mint 30 éve indult, hittanos csoportokkal. „Többször voltunk Garában, egy zsákfaluban a Cserhátban, ahol egy zugligeti tagunk parasztháza mellett sátortábort vert fel a csapat. Építettünk hozzá zuhanyzót és vécét. A falut, ahol jó, ha hat gyerek volt, mi még harminccal szálltuk meg. Az idős nénikék ennyi gyereket látva mindenképp akartak valamit adni. A gyerekek a reggeli futásból egy-egy tojással jöttek haza, abból lett a reggeli” – emlékezik vissza az egyik nagypapa, Schulek János. Ezt követte Tata, az Öreg-tó parti ifjúsági tábor 2002-től kétévente. A folyamatot a covidjárvány, illetve plébánosuk, Bodor György betegsége szakította meg. A közösség életében hosszabb szünet után valósult meg újra a táborozás, nyolc év után a plébános, Depaula Flavio kérésére indultak újra.

Együtt, új szemmel

Flavio és Gábor atya aktívan bekapcsolódnak minden feladatba a táborban. A szentmisék mellett gyóntatnak, reggeli imát vezetnek, ők is be vannak osztva a csoportos megmozdulásokba.

Flavio atya azt emeli ki, hogy a tábor lehetőséget teremt a találkozásra, az ismerkedésre és a családok életébe való betekintésre. „A közösség alapköve a családiasság, a cél, hogy a tagok tudatosítsák: nem egymás mellett, hanem egymásért élnek. A plébánián 80 kiscsoport – őrsök, fiatalok, felnőttkatekézis – működik. A plébános számára fontos volt, hogy a tábor életét is az év központi gondolata – „Szülessetek újjá” – kísérje. Idén erre alapozzák a lelkipásztori évet is, ami segíti a közösséget, hogy Jézushoz kapcsolódjon, hite elmélyüljön. „Rutinosan járunk misére. Most kiszakadunk a mindennapokból, együtt vagyunk, új szemmel, új környezetben tudjuk meglátni Isten szeretetének csodáit” – fogalmaz. A közösség számára a révfülöpi együttlét fontos állomás abban a folyamatban, amely a jegyesoktatással kezdődik, majd a fiatal házaspárok plébániai közösségbe való tartós bevonásával folytatódik. „A nagy plébániai közösség és a kisebb csoportok is segítik az embereket mind a családi, mind az egyéni problémák megoldásában. Van egyfajta egymás mellé állás, ami kihat a mindennapi életre, a munkára is.”

Mindenki segít valamiben

Van egy nagy programháló, benne sok csoportos megmozdulás, kézműveskedés, sport, játék, előadás, beszélgetés, de „nyaralósabban” alakítva. „Az első táborokban minden pillanat be volt osztva, most szabadidő is biztosított a családoknak, bármikor mehetnek fürödni a közeli strandra. Vannak több korosztályt bevonó csoportos programok és minden korosztálynak külön is. Fontos volt, hogy együtt legyenek a generációk” – mondja Ágota.

A zugligeti egyházközség nagy múltra tekint vissza, sokan több generáció óta ide tartoznak. Idén sok új család is eljött a táborba. A szervezők arra törekedtek, hogy mindannyiukat minél jobban bevonják: a jelentkezésnél mindenki jelezhette, miben tudna segíteni, így minden résztvevőnek – az étkezés körüli teendőktől a kézműveskedésen át egészen a kápolna berendezéséig – jutott kisebb-nagyobb feladat. „Így mindenki otthon érzi magát, sajátjának tudja a tábort, nincs olyan ember, aki valamiben ne segítene.”

Esténként a nagyszülők korosztályából kikerülő „nagypapák” mesélnek az óvodás, kisiskolás csoportoknak. Az étkezéseknél a karon ülő apróságokat átveszik az édesanyától. Minden tevékenységnek és minden napnak felelőse van. Így gördülékenyen zajlik az élet a nagy létszám ellenére is.

Imádság, amely összeköti a közösséget

Amit nyújt a tér, azt teljes mértékben kihasználják. A földszinten kényelmes beszélgetős sarkot alakítottak ki, mellette nagy szőnyegen gyerekjátszóhely, a másik oldalon csocsó, pingpong. Egy emeletes ágyas szobát szentségi kápolnává alakítottak. Elhozták a taizéi keresztet, a díszített oltáron ott az Eucharisztia, textilek teremtette félhomály. „Az oltárterítő leveleibe imaszándékot lehet írni, ezekért imádkozunk a záró szentmisén. Egymást hívjuk imádkozni, aki elmond egy tized rózsafüzért, ragaszt egy lapra egy gyöngyszemet, és ad valakinek a táborból egy másikat, ezzel hívja őt is imádkozni. Egyre több a gyöngyszem a lapon.

A közösségi tábor programja szentmisével kezdődött. Volt össznépi, gitáros éneklés, este kvíz és Kahoot Zugligetről, a templomról, a plébánosról és a káplánról, majd ismerkedős játékest következett. A többi estén tábortűz, borkóstolós kerti parti volt.

Anyagi okokból senki nem maradhat ki

Schulek Andrea nagymamaként van jelen, hozza sok év táborozás tapasztalatát. Szavaiból egy összetartó, szolidáris, gondoskodó közösség képe bontakozik ki: „Van egy alapvetésünk. Anyagi okokból senki nem maradhat otthon. Nem vagyunk azonos anyagi helyzetben, más így a felelősségünk, itt pedig mindenkinek helye van.” A felnőttek részvételi díja a gyerekek számával csökken, de bárki jelezheti, ha csak kevesebbet tud fizetni, és a hiányzó összeget tehetősebb családok felajánlásaiból, a plébánia keretéből, illetve olyan tagok támogatásából fedezik, akik befizetik ugyan a tábordíjat, de nem tudnak jönni” – mutatja be a pénzügyi szolidaritást. Emellett gyakorlati segítséget is nyújtanak egymásnak. Andrea szerint nagy érték a kiscsoportok működése, ahol látják egymás életét. Erős az egész közösségben az a törekvés, hogy ítélkezés nélkül forduljanak egymás felé, és észrevegyék, hol és hogyan kell a másiknak segíteni. Legyen az iskolakezdési segítség, kölcsönautó vagy nyaralási lehetőség biztosítása, vagy akár egy özvegyen maradt édesanya anyagi támogatása. „A Jóisten sugallja, hogy kinek van szüksége valamire. Ha úgy szólítunk meg valakit, hogy belülről érezzük a szükségét, akkor nem bántó. El tudja fogadni.”

Mesék képernyők helyett

A tábor tökéletes környezetet biztosít arra, hogy a képernyők helyett a személyes jelenlét és az élőszavas mese élményét kapják meg. Schulek János az egyik mesélő nagyapa. Meséihez klasszikusokból merít ihletet, kedvencei Jack London sarkvidéki történetei, Kipling írásai.

János nagyapa a fejből való mesélés művészetét unokáinak köszönhetően gyakorolta be. Segítségképpen ő vitte reggelente autóval az unokák népes csapatát óvodába, iskolába, miközben mesélt nekik a 10-12 perces úton sorozatfolytatásokban: „Figyeltem rá, hogy mindig a legizgalmasabb résznél maradjon abba.”

Most is fejből mesél. „Így sokkal jobban lehet a gyerekek aktuális reakciójához, figyelméhez igazítani, hol rövidíteni, hol nyújtani, megfelelően hangsúlyozni.” Érzékeli, hogy a gyerekek figyelme megváltozott, türelmetlenebbek, nyugtalanabbak, nagyobb a vizuális igényük. Életük felgyorsult, több minden éri őket. De azért meg lehetett fogni őket: „Az izgalmas részeknél tágra nyílt szemmel figyelnek. A végén nem akarnak elmenni, kérdeznek.” Persze a mesélőnek is fel kell vennie a pörgősebb ritmust. „Ilyen a világ, egyre nehezebb az én korosztályomnak érteni ezt. Én lassulnék, ők gyorsítanak. Meg kell oldanunk valahogy.” János „módszere” a szeretetteljes figyelem. „A felnőtteknek ritkán van idejük leülni a gyerekkel az ő szintjükre. Nem leereszkedve, mert a gyerekeknek szintje van, hogy jóval magasabb, mint az enyém. Persze én többet tapasztaltam, de nekik színes képességeik vannak, jófejek, érdeklődők. Csak kütyü ne legyen a kezükben.”

Akik már visszaadnak a közösségnek

Judit és Dorottya unokatestvérek. A két fiatal lelkesen mesél tábori élményeiről és a közösséghez való kötődéséről. Egész pici koruktól táboroznak. „Beleszülettünk. Annyi velünk egykorú gyerek között olyan izgalmas volt nem csak a saját tesóinkkal játszani” – mondják. Arra emlékeznek, mennyi minden belefért egy táborba. Számos meghatározó élményt őriznek a tatai táborokról, a közös szentmisékről, a vízparti biciklizésekről, az evezésekről.

Bár a résztvevők között régi cserkészismerősök mellett új arcok is feltűnnek, a táborból mégis leginkább a korosztályuk hiányzik, a 18–30 évesek. „De így is jó, most mi is visszaadhatunk valamit a tábornak” – mondják. Csoportvezetők, szervezik a kisebbek programjait.

A beilleszkedés felgyorsult Révfülöpön

Szénási István és Réka féléves kislányukkal együtt vesznek részt a táborban. Öt éve költöztek a zugligeti plébánia területére. Lassan halad a beilleszkedés. „Az első három évben nehezebben ment, csak a szentmisék jelentették a kapcsolódást. A férfiaknak szóló Exodus program nagy előrelépést jelentett az ismerkedésben, majd a felnőtthittan következett. A tábor egyfajta megkoronázása ennek a folyamatnak.

Nagyon pozitív élmény számukra, hogy a rendezvény kimondottan kisgyerekbarát, a rugalmas napirend kedvez annak, hogy beilleszkedjenek. „A vártnál sokkal aktívabban tudunk részt venni a közösségi és lelki programokon, és egyre több embert megismerünk” – mondja István, miközben átadja az ebédnél kiszolgálók fehér kötényét.

A kiscsoportok ereje

Szabó Gábor  a tíz kiscsoport egyikének vezetője a táborban. Különböző korosztályok alkotják a játékok során együtt mozgó csoportokat. Érkezésünkkor kalandjáték folyik, tíz állomást kell felkeresni. Nagyon meleg van, sétálni kell a tűző napon, mindenki inkább a strandra menne, mégis odateszik magukat. „Jó látni, mennyire megbecsülik a feladatok összeállításába fektetett munkát” – mondja Ágota. A gyerekek és felnőttek egymást motiválják.

A tábori csoportok kialakításánál fontos szempont, hogy senki se érezze magát kívülállónak: az egymást jól ismerő résztvevők mellett az újaknak így van esélyük ismeretségeket kötni. Gábor egyébként a plébánián is csoportot vezet feleségével. Megerősíti, mennyire fontosak ezek a rendszeres találkozók, a tagok a mindennapokban is segítően állnak egymás mellett. „A csoportban mindenki nyitott, szívesen megosztják egymással a gondjaikat és véleményüket, így a csoportvezetőknek nem kell harapófogóval kihúzniuk belőlük a szót” – mondja.

Mindenkinek legyen helye

Márkus Orsi is régi táborozó. Hozta karitászos szemléletét, két éve ugyanis ő a csoport vezetője. „Generációváltás történt, akik 20 éven át végezték ezt a szolgálatot, már 80 fölött vannak.” Orsi megszervezte azok részvételét, akik maguktól nem tudtak volna eljönni. Így van köztük a plébánia területén lévő egyik idősotthonból egy 93 éves asszony, aki nagyon szeretett volna eljutni a Balatonhoz. Van egy fiatal, fogyatékkal élő lány, aki igazi színfoltja a közösségnek. „Örül, ha vannak körülötte emberek, keresi, miben tud részt venni. Énekel a kórusban, gitározni tanul. Nagyon élvezi a strandot, egyébként úszó paralimpikon, a speciális olimpián Los Angelesben aranyérmes lett hátúszásban.” Orsi szerint a közösség elbír öt-hét, körülöttük élő, valamilyen tekintetben hátrányt szenvedő embert, akiket megszólítanak, figyelve arra, mit tud a közösség nekik felajánlani, hogyan, hová tudnak közéjük becsatlakozni.

A révfülöpi tábor megmutatja, hogy egy plébániai közösség akkor él igazán, ha a hit a hétköznapi egymásra figyelésben és szolgálatban is testet ölt.

Az alábbi videóra kattintva egy rövid összefoglalót is megtekinthetnek a táborról:

Fotó és videó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír