Margaret Karram, a Fokoláre Mozgalom elnökének sorai: „Mély fájdalommal és meghatottsággal tudatom, hogy Isten magához szólította Emmaust, Maria Vocét, a Fokoláre Mozgalom első elnökét Chiara Lubich után. (…) Nagy szeretettel és mély tisztelettel gondolok rá, aki mindvégig teljes odaadással szolgálta Isten művét.”
„Az egész életét meghatározta az „Emmaus” név, amelyet Chiarától kapott, és amely arra a tapasztalatra utal, hogy a Feltámadott velünk együtt halad az úton. Valóban, ő maga mondta: „De hogyan lehet Isten Művét építeni? Jézussal közöttünk!” Szívünkbe vésődött Chiara karizmájához való ragyogó hűsége, a megannyi kihívás leküzdésében tanúsított bátorsága, az egységbe és a kommunióba vetett hite. Számtalan elismerést kapott emberi, lelki és bölcsességben megnyilvánuló nagyságáért a legkülönbözőbb vallási és világi vezetőktől: XVI. Benedek pápától és Ferenc pápától; különféle felekezetű egyházfőktől, más vallások és kultúrák képviselőitől. Maradjunk egyek a szeretetben, mely összeköti az Eget és a földet!” – írja levelében Margaret Karram, a Mozgalom jelenlegi elnöke.
Forrás és fotó: Fokoláre Mozgalom Facebook-oldala
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria