Elkészült a Képmás zenekar Isten Báránya című videoklipje

Kultúra – 2021. április 13., kedd | 9:55

Az Isten Báránya című videoklip a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye rendezvényein gyakran szolgáló Képmás zenekar idei húsvéti meglepetése.

A zenekar egyházzenei repertoárjának állandó részét képező dal zenéjét Bolega László vezető gitáros írta. 2009 karácsonyán ez volt az együttes első saját zenei kiadványa, amely Isten Báránya címmel jelent meg maxilemezen limitált példányban.

„Régóta terveztük, hogy újragondoljuk az Isten Báránya dalunkat – mondta el az egyházmegye sajtós munkatársának Bolega László, a zenekar vezetője. – Tizenkét esztendővel ezelőtt, amikor rögzítettük a dalt, a felvételhez szükséges paraméterek korlátozottak voltak. Egy pincében kellett feljátszanunk a választott dalt, aminek megvalósításához nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre.”

A rögzítéshez szükséges technikai eszközökön és metóduson is túlhaladt az idő. Az akkori felállás kísérőzenészei és vokalistája is kicserélődött a különböző turnusok során. Kardos György, Halhóber Gábor, Horváth Sándor és Bolega László maradtak meg a 2009-es formációból, majd 2015-től Cserjési Beatrix, a Mandala Dalszínház színésznője lett állandó közreműködője a Képmás zenekar egyházzenei és nagyszínpadi projektjeinek.

Ezzel egy időben kérték fel Soltész Évát, aki hegedűn működik közre a nagyobb kiállású koncertjeiken. Ennek hat esztendeje, így időszerű volt, hogy felfrissítsék és átdolgozzák a dalt.

Nagy segítségükre volt ebben Sipeki Zoltán, a Zorán- és Dés László-produkciók kísérő zenekarának állandó gitárosa, aki a korábban Horváth Sándor ötlete nyomán rögzített klasszikusgitár-témát – ami a dal meghatározó motívuma – átdolgozta és teljesen más aspektusból adja elő.

A hangfelvételt ugyanazzal a hangmérnökkel készítették el, akivel az első változatot: Bodnár Tibor azóta saját hangstúdiót alapított.

A videoklipet Kondás Kristóf, a Görögkatolikus Médiaközpont munkatársa, az együttes jó barátja rendezte és forgatta, a zenekar eddig megjelent hivatalos klipjeit is ő rendezte. A videoklip Nyíregyházán, a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyházban készült. A projekt megvalósulását Csordás Gábor plébános is támogatta.

Forrás és fotó: Öröm-hír Sajtóiroda/Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria