Eltávolították a vallási jelképeket az aracsi pusztatemplom mellől

Külhoni – 2015. október 29., csütörtök | 16:19

Óriási felháborodást keltett a vajdasági magyar sajtóban a hír, miszerint eltávolították a kereszteket és a kopjafákat az aracsi pusztatemplom, az egyik legkorábbi vajdasági építészeti emlék mellől. A lépés háttere nem tisztázott.

A 13. században épült, majd a török hódítás alatt megrongált román stílusú aracsi (Arača) templom romja az egyik legkorábbi építészeti emlék a Vajdaságban, kiemelt jelentőségű műemléknek számít a vajdasági magyarság, de Szerbia számára is. A templom a délvidéki magyarság jelképévé, kultikus emlékhelyévé vált az utóbbi huszonöt évben.

A Magyar Szó című újvidéki napilap október 29-én azt írta, hogy „egyes információk szerint” a vajdasági tartományi műemlékvédelmi intézet munkatársai távolították el a „tájidegennek” nevezett kopjafákat és fakereszteket, valamint a haranglábat. A lap azt is közölte, hogy az eltávolított elemeket „gyakorlatilag a szemétbe dobták”, egy konténer mellett helyezték el.

Filmforgatás miatt távolították el a kereszteket – mondta a Vajdasági RTV-nek Svetlana Bakić, a tartományi műemlékvédelmi intézet igazgatóhelyettese. Hozzátette: az Álom hava című film magyar–szerb koprodukcióban készül, és a film készítői azt kérték, hogy ideiglenesen távolítsák el a helyszínről az alkotásba nem illő elemeket. Kiemelte ugyanakkor, hogy a forgatást követően a szimbólumokat visszaállítják.

Az Álom hava című történelmi tévéfilm forgatása 2009 óta, jelentős megszakításokkal zajlik, közben a koncepció is megváltozott, helyszíne azonban a törökdúlások által szinte teljesen elnéptelenedett Délvidék maradt.

A produkció forgatókönyvírója és rendezője a magyarkanizsai Bicskei Zoltán, aki elmondta, felvételek még nem készültek, a filmet a jövő héten kezdik forgatni. Azt nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy a kereszteket és kopjafákat az ő kérésére távolították volna el.


Az aracsi pusztatemplom még keresztekkel

Ózer Ágnes, a Vajdasági Múzeum igazgatója október 28-án, szerdán az Újvidéki Rádióban felhívta a figyelmet arra, hogy az aracsi pusztatemplom és területe a tartományi műemlékvédelmi intézet fennhatósága alá tartozik. Korábban folytak tárgyalások arról, hogy a romtemplom környékét rendezik majd – tette hozzá. Szerinte bárki is távolította el a kereszteket, azzal követte el a legnagyobb hibát, hogy nem tájékoztatta a közvéleményt, így találgatásokra adott okot.

Nem hivatalos információk szerint a keresztek, a kopjafák és a harangláb eleve törvénytelen módon kerültek a romtemplom mellé, egyrészt azért, mert közvetlenül műemlék mellé semmit sem lehet építeni vagy állítani, másrészt pedig senki nem kért engedélyt arra, hogy ott bármit is elhelyezzen. A most eltávolított elemek több mint tíz éve álltak ott.

Fotó: Panoramio.hu, Geocahing.hu

MTI/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria