Erdélyi kiránduláson vettek részt a piarista challenge győztesei

Kishírek – 2023. március 21., kedd | 12:43

A piarista hivatás évében zajló csapatverseny első két helyezettje februárban jutalomutazáson vehetett részt, betekintést nyerve az erdélyi piaristák életébe, valamint Erdély természeti kincseibe. A challenge győztese a Phoenixek mosonmagyaróvári csapata lett; a második helyen a Tengeralattjárók budapesti csapata végzett. A diákokat Tőzsér Pál és Szabó Dániel piaristák kísérték el az útra.

Február 2-án reggel indultak útnak. Első megállójuk Sátoraljaújhely volt, ahol megismerkedtek Szabó László piaristával. Közös ebéd következett, majd a piarista tanodába járó gyerekekkel töltötték a délutánt: játék és egy fergeteges kispályás focimeccs várt rájuk. Az első napot palacsintázással és társasozással zárták.

Másnap kora reggel indultak tovább Nagykárolyba, ahol a Kalazanci Szent József Líceumban fogadták őket.

Körülnéztek a nyüzsgő iskolában, majd átsétáltak a piarista nővérek nagykárolyi házába; a gyermekotthon lakóival együtt elfogyasztott ebéd után a korcsolyapályára mentek.

„Nagyszerű élmény volt találkozni a nővérek lelkesedésével és szeretetével, amivel a gondjaikra bízott gyerekek felé fordulnak. Felejthetetlen élmény volt, amikor az egyik kisfiú egyszercsak oldalra mutatott és azt mondta, hogy ott jön anya. Meglepődve fordultunk oldalra, amikor is észrevettük, hogy Ágnes nővér érkezik biciklivel a korcsolyapálya mellé” – szerepel a résztvevők beszámolójában.

Pénteken késő este érkeztek meg Kolozsvárra, ahol Molnár Lehel piarista atya várta őket, egy hatalmas adag pizzával. Rövid bemutatkozás és a vacsora után a napot közös esti imával zárták.

Szombaton reggel túrázni indultak a Kolozsvár közelében fekvő Tárnica-tóhoz. A tó mellett sétálva Tőzsér tanár úr rögtönzött földrajzórát tartott, ismertetve számos geológiai jelenséget.

A hegyre meredek turistaúton ment fel a csoport hóesésben, ahol több mint 20 centiméteres friss hó fogadta őket.

Visszatérve, este megnézték Kolozsvár belvárosát és a piarista templomot az egyetemi lelkészséggel együtt.

Másnap reggel indultak hazafelé. Útközben megálltak Temesváron, ahol Kocsik Zoltán atya fogadta őket, és megmutatta a piaristák temesvári utódiskoláját és annak szép templomát.

Az utazás Szegeden, a piarista templomban szentmisével zárult, amelyben hálát adtak közös útjuk számtalan élményéért és az együtt töltött időért. „A piarista világ sokszínűségéről szerzett, fontos és személyes tapasztalatainkkal indultunk hazafelé Budapestre és Mosonmagyaróvárra.”

Az erdélyi kirándulást a Piarista Alapítvány támogatta.

Forrás és fotó: piarista.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria