A Stella üdülő az 1950-es években, a kommunista hatalomátvételt követő vészterhes időszakban mintegy menedékül szolgált az egyháziak részére. A mostani felújítás tervezésekor ezért nem is volt kérdés, hogy nem bontják le az épületet, hanem inkább egy új épületrésszel bővítették.
A Stella üdülő megáldásakor Erdő Péter bíboros arról beszélt, története van a háznak. Mint ahogy régen, így most is a testi-lelki felüdülést szolgálja, de a feladat ilyenkor is ugyanaz, pihenés közben is találkozni Krisztussal. A középpontban Jézus személye áll, és ebben a létesítményben is azért található kápolna. Ő hitünk és életünk középpontja. Ha Jézust megtaláljuk, akkor mindig új erőt kapunk. Szolgálja ezt ez a ház is. „Hálás és örvendező szívvel kérjük Isten Fiát, az ég és a föld urát, aki ember lett és köztünk lakott: maradj velünk, Urunk!” – imádkozta a bíboros beszéde végén a jelen lévő püspökökkel.
A legnehezebb időkben, az üldöztetés idején is működni tudott – egyfajta lelki erőműként – ez az üdülő – kezdte beszédét Semjén Zsolt. A KDNP elnöke, miniszerelnök-helyettes azt mondta, a kormány elkötelezett az egyházi épületek megújítása mellett, ennek pedig több oka is van. Az első az, hogy Szent István óta az a magyar történelemnek a tanulsága, hogy ami jó az Egyháznak, az jó az országnak, és ami jó az országnak, az jó az Egyháznak. Tehát mi soha nem az Egyház és az állam szembeállítása mellett voltunk, mégpedig azért, mert az Egyháznak küldetése van a társadalomhoz, amit az államnak fel kell ismernie és el kell ismernie. És az Egyháznak, ennek a szolgálatnak a támogatása az, amikor megfelelő módon megújulnak az egyházi épületek, és büszke vagyok arra, hogy ezalatt a 10 év alatt több, mint 3000 templomot tataroztak ki – de nem csak úgy, hogy kifestették a falait, hanem – az alapoktól a tetőig az egész Kárpát-medencében, emellett pedig kb. 150 új templomot is építettek – hívta fel a figyelmet Semjén Zsolt.
A köszöntőbeszédek után közös imádsággal folytatódott a program.
A megújult Stella üdülőközpontban 25 szoba és egy lakás található, a 21. századhoz méltó, modern kiszolgáló-létesítményekkel: gondozott udvarral, tűzrakó hellyel, wellness-részleggel. A beruházás 100 százalékos kormányzati támogatással valósult meg.
Forrás: Debnár Ádám/Egri Főegyházmegye
Fotó: Botár Gergely/Miniszterelnökség
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria