„Én vízzel keresztellek titeket, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket” (Mk 1,8). János keresztsége a bűnbánat kifejezése volt. Jézus megadja a Szentlelket apostolainak és Egyházának. A Szentlélek pedig már nemcsak jelzi a bűnbánatot, hanem meghozza a bocsánatot és az újjászületést is.
Nagyon aktuális ez a gondolat, itt, advent második vasárnapján, hiszen ha Jézussal akarunk valóban találkozni karácsonykor, akkor a megszentelő kegyelem állapotában kell lennünk. Ezért van bűnbánati időszak a nagy ünnep előtt, ezért kell nekünk is elvégezni, ha csak lehet, a szentgyónásunkat.
Az idei évben egészen különleges a helyzet, hiszen tudjuk, hogy egyházmegyénkben ideiglenesen lehetőség van az általános feloldozásra is. Ez azt jelenti, hogy bizonyos templomokban egyéni gyónás és bűnvallomás nélkül, közös bűnvallomással adhat a pap feloldozást.
De a bánatra ilyenkor is szükség van, mert bánat nélkül nincs bocsánat. Isten színe előtt bánni a bűneinket: ehhez szükséges, hogy először is megvizsgáljuk a lelkiismeretünket, tehát tudjuk, miben vétettünk. Aztán kell az, hogy valóban fájdalmat érezzünk, bocsánatot kérjünk Istentől, és elhatározzuk, hogy többet nem vétkezünk.
Tehát nem bánat az, ami fenntartja magának a jogot, hogy jó, sajnálom, hogy eddig ez történt, de ezután is ugyanígy akarok élni. És még egy szükséges: az, hogy elhatározzuk, ha majd lesz lehetőség egyéni gyónásra, akkor ezeket a bűnöket az általános feloldozás megemlítésével egyenként is meg fogom vallani. Tehát ilyen elhatározás, ilyen szándék szükséges, ha valaki általános feloldozásban részesül. De vannak olyan helyek, ahol az egyéni gyónásra is alkalom adódik. Természetesen sok óvatossági rendszabály van az idén, ezeket mindenütt meg kell tartanunk.
A lényeg, hogy bűnbánattal, tiszta lélekkel készüljünk a Krisztussal való találkozásra! Adja Isten, hogy ez az advent valóban a megújulás ideje legyen mindannyiunk számára!
Forrás, fotó és videó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria