Értékmentő fák

Viczián Zsófia újságíró, művelődéstörténész és pedagógus is hasonlóan gondolkozik. A fák iránti szenvedélyes szeretetének bizonyítéka a Budapesti fák című, novemberben megjelent kötet, amelyet az interneten megjelent cikkeiből állított össze.

A Pestbuda.hu online várostörténeti magazinban közzétett írásai a téma bizonyos fokig periférikus mivolta ellenére is sokakat érdekeltek. Az online lap és a Látóhatár Kiadó főszerkesztője, Halász Csilla  ízléses, elegáns kötetet szerkesztett ezekből a dendrológiai írásokból. Ez az olvasmányos, könnyed stílusban megírt válogatás előbb Buda, aztán a Margitsziget, végül Pest fáit veszi sorra, jobbára évgyűrűik száma és a kulturális emlékezetben betöltött szerepük alapján. Viczián Zsófia történeti vizekre vezeti olvasóját: részletesen bemutatja a Habsburgok magyarországi ágához tartozó József nádor  kertészeti eredményeit, melyek közül kiemelkedik az egykori Nyulak szigetének egybefüggő parkká alakítása, illetve a Városliget fákkal való betelepítése. A reformkori főherceg, a magyar kert- és parkkultúra történetének e meghatározó alakja, a vadgesztenyefákat kedvelte a leginkább, melyek manapság nagy veszélynek vannak kitéve. Viczián Zsófia is beszámol arról, hogy e fafajta kártevője, az aknázómoly ellen nincs megfelelő védekezési lehetőség, így elképzelhető, hogy unokáink már nem fogják testközelből ismerni ezeket a fákat. Pedig igazán kellemes időtöltés terebélyes, fehéren virágzó koronájuk alatt üldögélni tavasszal. E fák termését – amely gyógyászati alapanyag is – szívesen fogyasztják az erdei vadállatok, az őz, a szarvas. A vadgesztenye veszélyeztetettsége miatt a helyére napjainkban az ellenállónak mutatkozó hússzínű vadgesztenyét ültetik, amelynek rózsaszínes a virága.

A könyvben is nagy hangsúllyal szerepelnek a gesztenyék, például az I. kerületben lévő két ősöreg gesztenyefa, amelyek eredetileg hárman voltak. „Természeti emlékek” – áll a táblájukon a krisztinavárosi Mészáros utcában. A szerző várostörténeti alapossággal mutatja be, miként nézett ki évszázadokkal ezelőtt a fővárosnak ez a része. A szöveg mellett látható, 1865-ből származó fényképfelvétel tanúsága szerint az egykori polgári környezet mára szinte a felismerhetetlenségig megváltozott. 

Ugyancsak az I. kerület ékessége a tabáni eperfa, amely a Kőműves-lépcső melletti teniszpályák felett, a domboldalban nő. Több mint száz éve áll már. Egykori környezetét, a Tabánt, ezt az elképesztően hangulatos, de nem éppen a közbiztonságáról és a köztisztaságáról híres történelmi városrészt idestova nyolcvan éve elbontották már. (A kötetben számtalan elbontott épületről esik szó. Ezek egyike a Wagner-villa, melynek kertjében, az egykori épülettől alig néhány lépésnyire ma is ott magasodik a feltehetően Wagner János által ültetett vadgesztenye. Könnyen rátalálhatunk, ha a Margit körútról felkapaszkodunk a meredek Mecset utcán. Ma már csak szomorkodni tudunk azon is, hogy a Vén diófához címzett, egykori hangulatos krisztinavárosi kertvendéglő helyén napjainkban egy irodaház áll.) Szerencsére máig megvannak a Hollós úti török mogyorófák, ahogyan a magyar főváros legrégebbi közparkjaként számon tartott Városmajor, a kevésbé ismert helyek közé sorolt Budai Arborétum és a pesti Epreskert fái is: rendesen és jól gondozzák, sokan ismerik és szeretik őket. Akármilyen meglepő, a II. kerületben még libanoni cédrust is láthatunk, méghozzá az ország egyedüli cédrusát. Tekintélyes és méltóságot sugárzó fa:  törzsének kerülete 3,6 méter, életkora 115-140 év lehet. Szakszerű és tiszteletteljes bánásmódot érdemelnének a fővárosi kőtengerben sínylődő fák, amelyeket a kártevők mellett a légszennyezés, a folyamatos városátépítés és az autóforgalom is veszélyeztet.  A könyv szerzője több tucatot felvonultat közülük, akárcsak negyven évvel ezelőtt  Radó Dezső a Fák a betonrengetegben című munkájában.

Kötetében Viczián Zsófia hol nyíltan fogalmazva állítja, hol pedig finoman érzékelteti: megéri törődni a fákkal. Akkor is, ha csipkelődve kérdezhetné valaki: ugyan melyik cselekvőképes fiatal jár ma rendszeresen sétálni, levegőzni, pláne szemlélődni a természetbe? A közép-kelet-európai tendencia azt mutatja, hogy a nagyberuházások során vajmi keveset törődnek az épített és a természetes környezet megóvásával. Sajnálatos módon eltűnőben van a száz évvel ezelőtti polgári életmód üde színfoltjának számító kertvendéglő-kultúra, a századelőig sokak által kedvelt korzózás és a környezetünk tisztelete is. Már csak ezért is üdvözlendő, hogy a fák egy elhivatott barátja közzétette az írásait. S hogy ezt közérthető stílusban tette, az éppen olyan ajándék, mint a szövegekhez tartozó ragyogó képanyag, amelynek legkiválóbb darabjai a Fortepan gyűjteményéből származnak.

Viczián Zsófia: Budapesti fák – Kéregbe zárt történelem. Látóhatár Kiadó, Budapest, 2019.

Navarrai Mészáros Márton

Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2020. január 5-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.