A nehezebb, kaptatós szakaszok mellett még egy esős, embertpróbáló nap is része volt az útnak, amely még inkább elmélyítette az élményt: megtapasztalhatták a fizikai és lelki kitartás, valamint az egymás iránti figyelem fontosságát.
A huszonegy fős egyházmegyei zarándokcsapat számára a tábor szervezői biztosították a kereteket: étkezést, szállást és napi tematizált programot, ami lehetővé tette, hogy a résztvevők teljes figyelmükkel egymásra és az út tartalmára figyeljenek.
A napok során a csendszakaszok adtak lehetőséget a belső elcsendesedésre. Külön is beszélgethettek az apák és a fiúk, minden napra jutott idő, amikor kettesben járhatták az utat, előre ajánlott beszélgetéstémák mentén kapcsolódva: történetek, értékek, kapcsolati élmények kerültek felszínre.
Az egyhetes zarándoklat Esztergomban, a bazilikába érve zárult. A főszékesegyház „anyai és tanítói” mivolta méltó lezárást adott annak a lelki útnak, amelyet a résztvevők végigjártak.
A hazafelé vezető úton apák és fiaik közösen fogalmazták meg: hiánypótló, elmélyítő és megerősítő hetet éltek meg együtt. A zarándoklat során született kapcsolódás jó alapot teremtett ahhoz, hogy ezt az egymás felé fordulást a mindennapokban is továbbvigyék.
Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria




