Eucharisztia, Egyház, Isten országa – Online kerekasztal-beszélgetést rendeznek a NEK-re készülve

Hazai – 2021. május 24., hétfő | 16:00

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpontja „Krisztus Egyháza a történelemben” kutatócsoportja online kerekasztal-beszélgetést szervez június 2-án, szerdán 16 órától Eucharisztia, Egyház, Isten országa címmel.

A beszélgetés részvevői a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK) való készület jegyében azt járják körül, hogy Jézus folyamatos jelenléte az Egyházban és az Eucharisztiában milyen módon teremtett és teremt ma is a misztikus testben közösséget a katolikusok között.

A rendezvény során szó esik majd az 1938-as kongresszusról is, amely korántsem ideális nemzetközi politikai, társadalmi keretek között zajlott (Hitler a németeknek és osztrákoknak megtiltotta a részvételt), s mégis mindmáig maradandó a lelki hatása és példaként lebeg előttünk. A jelenlegi világjárvány tehát semmiben sem akadályozhatja azt a lelki megújulást, amit Jézus Egyházában és az ő Eucharisztiában való jelenlététől várunk e kongresszuson.

A beszélgetés résztvevői Puskás Attila, a PPKE Hittudományi Karának dékánja; Fejérdy András egyetemi docens és Gárdonyi Máté tanszékvezető professzor lesznek. A beszélgetést Gájer László, a PPKE Hittudományi Karának tanszékvezető tanára vezeti.

A kerekasztal-beszélgetésbe ITT lehet bekapcsolódni.

Forrás és fotó: PPKE Szent II. János Pál Pápa Kutatóközpont

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria