Ferenc pápa: Arra kaptunk meghívást, hogy visszatérjünk az Úrhoz

Ferenc pápa – 2019. március 28., csütörtök | 19:10

Ferenc pápa március 28-án a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott reggeli szentmise homíliájában a megtérésre hívott. Isten irgalmas, és arra hív, hogy térjünk vissza hozzá teljes szívünkkel. Fontos az Úr szavára hallgatni, hogy ne keményedjen meg a szívünk – hangsúlyozta a Szentatya.

Homíliájában a pápa a napi olvasmányból indult ki. Kiemelte: ha hosszú ideig nem figyelünk az Úr hangjára, szívünk olyanná válik, mint az öntözetlen föld, amely megkeményedik. Amikor ennek a szívnek nem tetszik valami, megrágalmazza az Urat. A napi evangéliumban (Lk 11,14–23) Jézus világosan fogalmaz: „Aki nincs velem, az ellenem van”. Vagy engedelmes a szíved, vagy elvesztetted a hűséget – emlékeztetett a Szentatya.

Előfordul, hogy süketek vagyunk, és nem halljuk meg az Úr hangját. Meghallgatjuk azonban a híradót, a helyi pletykákat. Az Úr viszont arra buzdít, hogy halljuk meg hangját, és ne keményítsük meg a szívünket. Az első olvasmány (Jer 7,23–28) Jeremiás próféta könyvéből származik, amely azt írja le, hogy Isten tapasztalja a nép makacsságát, hogy nem akarják meghallgatni. E szentírási részlet Isten panaszát mutatja be. Azt parancsolja népének, hogy hallgassák meg szavát, és azt ígéri, mindig az Istenük lesz, ők pedig mindig az ő népe. A nép azonban nem hallgatja meg, szava süket fülekre talál. Gonosz szívük szerint cselekszenek: ahelyett, hogy Istenhez fordulnának, hátat fordítanak neki. „Az Úr nem számít, nekem inkább ez és ez fontos. Persze van Isten, de én csinálom a magam dolgait” – mondhatnánk. Isten az olvasmányban emlékeztet az Egyiptomból való kiszabadulásra és arra, hogy mindig elküldte szolgáit, prófétáit, de sosem hallgatták meg őket. Sőt keményebbekké váltak, rosszabbá, mint atyáik voltak. Hiába beszél hozzájuk, nem hallgatják meg, és végül ezt mondja az Úr: „elveszett a hűség”.

A hűtlen nép elvesztette a hűség érzését. Ma ez a kérdés hangzik el: Én is elvesztettem az Úrhoz való hűségemet? „Nem, minden vasárnap megyek templomba” – válaszoljuk. És a szív hűsége? Elvesztettem ezt a hűséget, megkeményedett a szívem, makaccsá, süketté vált, nem engedi belépni az Urat? Megoldom magam, és azt csinálok, amit akarok? Tegyük fel magunknak e kérdéseket, mert a nagyböjt arra szolgál, hogy megvizsgáljuk szívünket. Hallgassátok meg az Úr hangját! – erre hív ma az Egyház.

Ne keményítsétek meg szíveteket! Ha kemény szívvel élünk, amely nem hallgat az Úrra, akkor továbbmegyünk ennél, és amikor nem tetszik valami, ami az Úrtól jön, akkor egy kifogással félretesszük az Urat, hiteltelenítjük, megrágalmazzuk, és rontjuk jó hírnevét. Ez történt Jézussal – utalt a pápa a napi evangéliumra, hogy megmagyarázza, mit jelent az Urat hiteltelenné tenni. Jézus csodákat tett, betegeket gyógyított, hogy megmutassa: gyógyító hatalommal rendelkezik a lelkek és a szívek számára. Az emberek azonban megvádolták, hogy „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Az Úr elutasításának utolsó lépése ez, amikor hiteltelenné akarják tenni. Már csak egyetlen lépés hiányzik ilyen esetben: a Szentlélek káromlása.

Ferenc pápa emlékeztetett Jézus erős szavaira. Meg akarja győzni az embereket, de nem sikerül. Végül Jeremiás prófétához hasonlóan világos beszéddel zárja szavait, amelyek segíthetnek nekünk: „aki nincs velem, az ellenem van”. Erre mondhatnánk: „Én Jézussal vagyok, csak kis távolságra, nem megyek túl közel hozzá.” Ilyen nincs – nyomatékosította a Szentatya. – Vagy vele vagy, vagy nem. Vagy hűséges vagy hozzá, vagy nem. Vagy engedelmes a szíved, vagy elvesztetted a hűséget. Mindannyian gondolkodjunk el ezen. Hűséges vagyok hozzá? Az Úr elutasításához kifogásokat keresek, hogy hiteltelenné tegyem? De ne veszítsük el a reményt! És ezt a két kifejezést sem: „elveszett a hűség” és „aki nincs velem, az ellenem van” – mert teret adnak a reménynek még számunkra is.

Arra kaptunk meghívást, hogy visszatérjünk az Úrhoz. Az Úr azt mondja: Térjetek meg hozzám teljes szívvel, mert irgalmas vagyok. Igen, kemény a szíved, mint a kő, és sokszor hiteltelenné tettél, hogy ne kelljen engedelmeskedned, de még van idő. Az a fontos, hogy visszatérj hozzám. Isten a többit majd elfelejti. Ez az Úr irgalmasságának ideje: nyissuk meg szívünket, hogy eljöjjön közénk! – buzdított reggeli homíliája végén Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria