Ferenc pápa hazatért a Vatikánba a Gemelli-klinikáról – Első útja a Szűzanyához vezetett

Ferenc pápa – 2023. június 16., péntek | 10:25

Ferenc pápa június 16-án, péntek reggel visszatért a Vatikánba, miután június 7-i hasfali sérvplasztikai műtétje után hazaengedték a Gemelli-klinkáról. A Szentatya első útja – szokásához híven – a Santa Maria Maggiore-bazilikába vezetett, ahol a Salus Populi Romani (a római nép megmentője) Mária-ikon előtt imádkozott.

A Szentszéki Sajtóközpont igazgatója, Matteo Bruni tegnap rövid közleményben adott tájékoztatást arról, hogy Ferenc pápát ma reggel kiengedik a kórházból. A pápát operáló sebészorvos, Sergio Alfieri szerint Ferenc pápa jól van, sőt, jobban, mint a műtét előtt. 

A kórházat elhagyva Ferenc pápa üdvözölte az épület előtt álló embereket, akik tapssal, énekkel, nagy örömmel és meghatottsággal várták. A Szentatya arca megviselt, de mosolya a régi, amikor aki ismét tréfásan válaszolt a hogyléte felől érdeklődő újságíróknak: „Még élek!” Majd kifejezte együttérzését a Görögországban történt hajószerencsétlenség miatt, amelynek több száz menekült áldozata lehet.

A pápa elhagyva a kórházat megtartotta azt a szokását, hogy egy kitérőt tett a római Santa Maria Maggiore-bazilikába, hogy megálljon imádkozni a Salus Populi Romani-ikon előtt.

Matteo Bruni rendszeresen tájékoztatta a sajtó munkatársait a műtétről és a Szentatya lábadozásáról. Az operáció során nem voltak komplikációk. Ferenc pápa várhatóan idővel újra utazhat, és folytathatja szokásos tevékenységét, de nehéz tárgyakat nem emelhet.

A műtét és az azt követő felépülés miatt a pápa audienciáit június 18-ig, vasárnapig felfüggesztették.

Ferenc pápa augusztus 2. és 6. között Portugáliába utazik az ifjúsági világtalálkozó alkalmából, valamint augusztus 31. és szeptember 4. között Mongóliába tesz apostoli látogatást.

Június 15-én, csütörtök reggel Ferenc pápa látogatást tett a Gemelli-klinika gyermekonkológiai osztályán. Ott-tartózkodása során a Szentatya köszönetet mondott az egészségügyi személyzetnek, hogy gondoskodtak róla és hogy „nem csak gyógyszerekkel, hanem gyengédséggel és emberséggel enyhítik mások szenvedését”.

Az Agostino Gemelli Egyetemi Klinika Róma legnagyobb kórháza, a Szent Szív Katolikus Egyetem (Università Cattolica del Sacro Cuore) orvosi karának oktatókórháza. Az intézmény Agostino Gemelli (1878–1959) ferences szerzetesről, orvosról és pszichológusról kapta a nevét, aki egyben az egyetem alapítója és első rektora is volt.

Forrás és fotó: Vatican News angol nyelvű oldala

Magyar Kurír
(ki)

Kapcsolódó fotógaléria