Ferenc pápa: „Hogy ne történhessen meg újra...” – Üzenet a holokauszt nemzetközi emléknapján

Ferenc pápa – 2021. január 28., csütörtök | 17:45

Január 27-én, a szerdai általános kihallgatás végén Ferenc pápa megemlékezett a holokauszt nemzetközi emléknapjáról.

„Ma, az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának évfordulóján tartjuk az emléknapot. A soá áldozataira emlékezünk, és mindazokra, akiket a náci rezsim üldözött és deportált. Az emlékezés az emberség jele, a civilizáció kifejeződése, és egy jobb, békés és testvéri jövő megteremtésének feltétele – hangsúlyozta az audiencia végén a Szentatya. – Emlékezni azt is jelenti, hogy vigyázunk, hogy ezek a dolgok ne történhessenek meg újra. Kezdve az ideológiai elképzelésektől, melyek egy népet akarnak megmenteni, s végül egy népet és az emberiséget pusztítják el. Figyeljünk oda arra, hogyan kezdődött ez az út, mely a halálhoz, a népirtáshoz, a brutalitáshoz vezetett” – mondta a pápa a holokauszt emléknapján.

A holokauszt legismertebb jelentése a náci Németország által kontrollált területeken a második világháború alatt végrehajtott, a nemzetiszocialista német kormány által eltervezett és irányított népirtás, amelynek körülbelül hatmillió európai, zsidó származású ember esett áldozatul. A kifejezés héber megfelelője a soá, amely teljes pusztulást, kiirtást jelent.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria