Ferenc pápa ismét felhívta telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt

Ferenc pápa – 2022. március 22., kedd | 18:11

Március 22-én délelőtt az ukrán elnök online beszédet mondott az olasz parlamentben, amelynek elején hírül adta, hogy aznap reggel beszélt a Szentatyával is. „Nagyon fontos szavakat mondott” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy beszámolt a pápának az ukrán nép ellenállásáról, és hogy „akkor vált a nép hadsereggé, amikor látták a sok gonoszságot”.

Az ukrán elnök hivatalos Twitter-oldalán is beszámolt a beszélgetésről: „Elmondtam Őszentségének, milyen nehéz a humanitárius helyzet, és hogy az orosz csapatok lezárják a mentőfolyosókat. Szívesen vállalna a Szentszék közvetítő szerepet abban, hogy véget vessenek ennek az emberi szenvedésnek. Köszönetet mondtam a békéért és Ukrajnáért mondott imádságokért.”

Andrij Juras, Ukrajna szentszéki nagykövete a Twitteren szintén hírt adott a telefonbeszélgetésről, hozzátéve: a pápa biztosította az ukrán elnököt, hogy imádkozik Ukrajnáért, és mindent megtesz, hogy véget érjen a háború. A nagykövet beszámolója szerint Zelenszkij azt válaszolta, hogy „Őszentsége a legjobban várt vendég Ukrajnában”. Megerősítette tehát a meghívást Kijevbe, amelyet a főváros polgármestere, Vitalij Klicsko levélben intézett korábban a pápához. A levélre – ahogyan Matteo Bruni, a Szentszék Sajtóirodájának igazgatója megerősítette – a pápa úgy válaszolt, hogy kifejezte közelségét „a szenvedő városhoz, a város népéhez, azokhoz, akiknek el kellett menekülniük, és azokhoz, akik a város vezetésével vannak megbízva”.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a pápa és Zelenszkij telefonon beszéltek egymással. Február 26-án, két nappal a konfliktus kitörése után, amikor óráról órára egyre drámaibb hírek érkeztek a frontról, a Szentatya „a legmélyebb sajnálatát fejezte ki az országunkban zajló tragikus események miatt.” Nem sokkal később Zelenszkij elnök így nyilatkozott: „Köszönetet mondtam Ferenc pápának, amiért imádkozik Ukrajna békéjéért és a fegyverszünetért. Az ukrán nép érzi Őszentsége lelki támogatását.”

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria