Ferenc pápa a költészetről – Előszó egy fiatal olasz költő, Luca Milanese verseihez

A messinai születésű, 28 éves fiatal olasz költő, Luca Milanese Rime a sorpresa című verseskötetének különleges olvasója lett Ferenc pápa személyében – írja Antonio Spadaro, a La Civiltà Cattolica jezsuita folyóirat főszerkesztője a Tau kiadó gondozásában megjelent kötet utószavában. Megtudjuk, hogy Ferenc pápa örömmel írta a bevezető gondolatokat, melyet aláírásával is megpecsételt.

„A szépség egy tapasztalat – írja a pápa –, és az a szépség, amelynek Luca a hordozójául szegődik, nem annyira nagy témákon végzett fáradságos munka eredménye, vagy tudós szavak gondos válogatása, hanem abból a spontán képességből születik meg, hogy  a szerző megtalálja a szavakat belső világának kifejezésére, amelynek segítségével kötelékeket, kapcsolódásokat lát ott is, ahol látszólag nincsenek.” Ferenc pápa szerint „belső látás az övé”, ezzel pillant önamagára, másokra és az Istenre, és „képes új mélységet felfedezni a látszólag véletlen dolgokban”.

A költészethez – a pápa értelmezésében – az kell, hogy valaki készséges legyen a meghallgatásra, és Luca azt érteti meg velünk, hogy „a meghallgatás a gyengédség első formája”. Ez ugyanis „az a képesség, hogy helyet készítünk magunkban új, másfajta, látszólag ellentmondásos dolgoknak, amelyekről később észrevesszük, hogy igazabbak a többinél”.

„Az, hogy napjainkban kevés a költészet, nem a szépség hiánya miatt van, hanem mert megfogyatkozott a meghallgatás képessége” – jegyzi meg a pápa. „Azt kívánom Lucának – zárul előszava –, hogy ezeken a lapokon keresztül legyen a szépség és gyengédség eszköze, bátorítsa a fiatalokat, hogy vegyék elő talentumaikat, amelyeket az Úr elvetett bennük, még ha időnként nincs is bátorságuk felfedni őket, mert félnek mások ítélkezésétől és a kudarctól.”

Antonio Spadaro az utószóban így ír: „Luca a papír és toll segítségével visszahozza közénk az erőt és az életkedvet. Nem távolodik el a valóságtól, miként azt némelykor hisszük, sőt, számára »a költészet szilárd pont, mely a dolgok valóságában tart minket«.” Spadaro idéz a fiatal költőtől egy sort, mely szerint a költészet, ha „nem is ad megoldást”, azt az érzést keltheti bennünk, hogy van megoldás, megsimogatja a szívünket. Megérezhetünk valami rendkívülit. „Amikor költői kifejezésre használjuk a szavakat – folytatja Spadaro –, az olyan, mintha sötétkamrát használnánk, mely lehetővé teszi, hogy előhívjuk benne azt, amit nélküle nem látnánk meg önmagunkban és önmagunkon kívül.” Íme tehát, mire is szolgál Luca Milanese költészete: hogy előhívjuk az élet képeit, és faggassuk magunkat az értelmükről, és talán meg is értsünk belőle valamit. Arra szolgál a költészet, hogy igaz és erős tapasztalatot szerezzünk az életről. Egy módja annak, hogy „valamiképp megfejtsük a világot”.

A kötethez írt zárszóban Spadaro azt a tényt is megmagyarázza, hogy Ferenc pápa elfogadta a felkérést, hogy előszót írjon a fiatal költő verseihez. Talán szokatlan dolog, mégis sokat mond Ferenc pápáról, de magáról Lucáról is: „Ferenc pápa gesztusa felforgató, mert nem az ismertet és a megállapodottat választja, hanem az éretlent, ami még növekszik. Annak a szavaihoz adja az aláírását, akinek mondanivalója még nem befejezett, nem elismert. Érdeklődése a folyamatban lévő munkának szól. Így érteti meg velünk, hogy ebben a mai feszült helyzetben, amelyben élünk, az értelmezés kulcsa számunkra abban áll, hogy azt szemléljük, ami kibontakozik, és nem az érett gyümölcsöt.”

A szó „az a konkrét elem, melyben megtestesül mindaz, amit megtapasztalunk és amit elgondolunk”, és ami végül is a megtapasztaláshoz vezet vissza, nem pedig valami elvont dologhoz. Amit Luca Milanese tesz a költészetével, az nem más, mint hogy összefüggéseket teremt és megragadja a tapasztalatok mélységét, hallgatja a valóságot és önmagát. „Amit olvasunk, az dialektikus és ellentmondásos módon növekvő, alakuló költészet. De ugyanakkor a lélegzetvétel, a béke, a nyugalom költészete is, a természet elemeire is vetítve. Felhívás a harmóniára, amely iránti vágyat ezek a versek oly megkapó módon fejezik ki” – zárul Antonio Spadaro, a La Civiltà Cattolica jezsuita folyóirat főszerkesztőjének utószava Luca Milanese új kötetéhez.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír