Ferenc pápa megérkezett Ciprusra

Ferenc pápa – 2021. december 2., csütörtök | 15:48

December 2. és 6. között keresi föl Ciprust és Görögországot a Szentatya. A repülőgép december 2-án, magyar idő szerint nem sokkal 14 óra előtt szállt le Ciprus szigetén, a lárnakai repülőtéren. 35. nemzetközi apostoli útja előtt a Szent Márta-házban migránsokkal találkozott, majd a Loretói Szűzanya kegyképe előtt imádkozott a pápa.

A vele utazó újságíróknak Ferenc pápa köszönetet mondott társaságukért: „Szép utazás áll előttünk, amelynek során megérintjük a sebeket. Remélem, hogy valamennyien befogadjuk majd az üzeneteket, melyekkel találkozunk. Nagyon köszönöm a társaságotokat!”

A pápát és kíséretét szállító repülőgép december 2-án, csütörtökön 11 óra 5 perckor szállt föl Róma Fiumicino repülőteréről.

A szentszéki sajtóközpont tájékoztatása szerint indulása előtt a Szentatya megállt a repülőtér közelében található Angyalos Szűz Mária-plébánián, ahol a Loretói Szűzanya kegyképe előtt imádkozott. Találkozott tizenöt menekülttel, akiket a plébánián fogadtak be.

Ezt megelőzően, a délelőtti órákban a vatikáni Szent Márta-házban üdvözölt tizenkét menekültet, akiket az apostoli főalamizsnás, Konrad Krajewski bíboros kísért a pápához.

Apostoli útját megelőzően, december 1-jén, szerdán délután Ferenc pápa szokásához híven a római Santa Maria Maggiore-bazilikába ment, ahol a Szűzanya oltalmába ajánlotta ciprusi és görögországi látogatását.

Pápasága kezdete óta minden alkalommal, amikor külföldre utazik, elzarándokol a számára oly kedves Mária-ikonhoz. Ezúttal is hosszan imádkozott a római Santa Maria Maggiore-bazilikában található Salus Populi Romani elnevezésű Mária-kegykép előtt.

A Szentatya magyar idő szerint nem sokkal 14 óra előtt érkezett Ciprus szigetére, a lárnakai repülőtérre.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria