Ferenc pápa: Nem keresztény az, aki nem képes megbocsátani

Ferenc pápa – 2014. november 10., hétfő | 17:20

A botrány, a megbocsátás és a hit kérdését érintette Ferenc pápa november 10-én a Szent Márta-házban mondott reggeli szentmiséjének homíliájában.

„Jaj annak, aki botrányt okoz”, állapítja meg Jézus határozottan, Pál apostol Tituszhoz írt levele pedig éppen azt pontosítja, hogy milyennek kell lennie a pap életstílusának. Legyen erőszak nélküli, józan, egyszóval feddhetetlen, ami nyilvánvalóan ellentettje a botrányokozónak. De ez egyébként minden keresztényre is érvényes kijelentés – állapította meg a pápa. – Botrány az, ha valaki, miközben kereszténynek vallja magát, pogányként, vagyis hit nélkül él, ezzel szemben a megvallott hit az megélt élet.”

Amikor egy keresztény nem jár templomba, a plébániai közösségbe, és nem él keresztény életet, mindezzel botrányt okoz. De hányszor halljuk: nem járok templomba, mert jobb otthon maradni és becsületesnek lenni, mint misére járni, és közben ezt meg ezt tenni! A botrány rombol, elpusztítja a hitet. Ezért is használ olyan erős kifejezést Jézus, amikor int bennünket: „Óvakodjatok! Óvakodjatok!” – figyelmeztetett a Szentatya.

Majd így folytatta Jézusra hivatkozva: Hasonló módon mindannyiunknak tudnunk kell megbocsátani, mégpedig mindig! Aki ezt „naponta hetvenszer hétszer” kéri tőlünk, miután a bűnös megbánta a bűnét. Jézus túloz a kifejezésmódjában, csak hogy megértesse velünk a megbocsátás fontosságát, mert az a keresztény, aki nem képes megbocsátani, valójában nem keresztény.

Tudni kell megbocsátani, mert mi is bocsánatot nyertünk. Ez áll ugyanis a Miatyánkban, amit Jézus tanít nekünk – emelte ki Ferenc pápa. – Ez persze nem érthető emberi logikával. Hiszen az emberi logika nem megbocsátásra ösztönöz, hanem a bosszúra, a gyűlöletre. Hány család megosztott, mert nem tud megbocsátani. Mennyi család! Gyerekek, aki elhagyják szüleiket, férj és feleség, akik elhagyják egymást!

Nagyon fontos arra gondolni, ha én nem bocsátok meg, úgy tűnik, nincs jogom arra, hogy nekem megbocsássanak, vagy pedig nem értettem meg, mit jelent az, hogy az Úr megbocsátott nekem – nyomatékosította a pápa.

Ebből érthetővé válik – folytatta –, hogy a tanítványok, hallván az előbbieket, miért mondták az Úrnak: „Növeld bennünk a hitet!” Hit nélkül nem tudunk úgy élni, hogy botrányt ne okoznánk, és megbocsátani sem tudunk mindig. Ez csak a megkapott hit által lehetséges, az irgalmas Atyába vetett hit által, a nekünk életet adó Fiúban való hit által és a Szentlélekben való hit által, aki bennünk lakik, és általa növekedik az egyházban, az Isten népében való hitünk. Ez pedig adomány, a hit ajándéka.

Könyvek, konferenciák révén senki sem jut a hitre. Az Isten ajándéka, ezért is kérték az apostolok Jézustól: „Növeld bennünk a hitet!” – hangsúlyozta még egyszer hétfő reggeli homíliája végén Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria