„Ahhoz, hogy misszionáriusok legyünk, mielőtt hirdetnénk az Igét és kommunikálnánk, először látni kell. Meg kell látni Jézust, aki kicsivé lett, hogy elérje a mi gyengeségünket; magára öltötte halandó testünket, hogy halhatatlanságával ruházza fel; aki mindennap elindul felénk, hogy velünk haladjon az úton és baráti kezét nyújtsa a nehézségekben.” Ferenc pápa arra buzdít, hogy sose feledkezzünk meg a Jézussal való első találkozásról, az örömről, amellyel fogadtuk az evangélium hirdetését a szülőktől, nagyszülőktől és a hitoktatóktól. Azt kéri, hogy folyamatosan imádkozzunk egymásért, kölcsönösen támogassuk egymást az imával. Ezáltal Jézus csodákat tud véghez vinni.
Ferenc pápa hangsúlyozza, hogy nemcsak az Urat kell szeretni ahhoz, hogy igazi misszionáriusok legyünk, hanem az Ő népét is. Arra hív, hogy úgy tekintsünk rájuk, mint Jézus: gyengéden, megértéssel, irgalommal. Ez segít, hogy megérintsük az Úr sebeit rászoruló embertársaink testén. Jézust lássuk meg a másik emberben. Ez megtisztítja a szívet, megszabadítja az önzéstől, minden hátsó szándéktól, minden világi vágytól. Végül a pápa arra buzdítja a lelkipásztori segítőket, hogy továbbra is építsék az önmagából kilépő egyházat, és közvetítsék az örömöt, amelyet az Úr helyezett a szívünkbe.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
