Ferenc pápa találkozott a Fokoláre Mozgalom püspök barátaival

Ferenc pápa – 2021. szeptember 28., kedd | 12:35

A Szentatya szeptember 25-én, szombaton fogadta a Vatikánban a Fokoláre Mozgalom püspök barátait. Chiara Lubich karizmájára emlékeztetve a testvériség megvalósítására buzdította őket. „Az egység, amit Jézus Krisztus ajándékoz nekünk, nem teljes egyetértést jelent, hanem a másik ember tiszteletét” – mondta a pápa.

Merjünk egyek lenni. Az egység ajándéka egy megosztott világban – ezzel a címmel tartották a napokban összejövetelüket Castel Gandolfóban a Fokoláre család tagjai, és ebből az alkalomból találkoztak a pápával a mozgalom püspök barátai.

Hozzájuk intézett beszédében Ferenc pápa emlékeztetett a kezdetekre, amikor a háború szörnyűségei közepette Trentóban Chiara Lubich lelkében a Szentlélek elültette a testvériség és a szeretetközösség magvát. Abból a csoportból növekedett és fejlődött ki egy világszintű mozgalom, amely immár számos nyelven magához vonzza az embereket Isten szeretetének erejével. Úgy teremtenek egységet, hogy a különbözőségeket nem törlik el, hanem érvényre juttatják és egymással összehangolják.

Erre az egységre ma nagy szüksége van a világnak – erősítette meg a pápa. – A II. vatikáni zsinat szellemiségét folytatva mutassátok meg az emberiségnek Krisztus világosságát. Isten álma az, hogy kiengeszteljen és összehangoljon Krisztusban mindent és mindenkit.

Ferenc pápa utalt Fratelli tutti kezdetű enciklikájára, melyben sürgeti az egységet. Bátran vállaljuk ezt a feladatot a szentek és korunk tanúságtevői nyomán, akik nagy árat fizetnek hitükért. Az egység, amit Jézus Krisztus adott és ad nekünk, nem egyhangúságot jelent, nem a mindenáron való egyetértést. Egy alapvető szempontnak felel meg, ami nem más, mint a másik ember, különösen a szegények, a kicsinyek és a kirekesztettek tisztelete.

A Szentatya köszönetet mondott a Fokoláre Mozgalom püspök barátainak szolgálatukért, majd azt kérte, hogy maradjanak mindig nyitottak, és továbbra is mosolyogjanak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria