Ferenc pápa tanítása a keresztény reményről – Új kötettel készülhetünk a Szentatya látogatására

Kultúra – 2023. március 24., péntek | 11:16

Ferenc pápa április 28. és 30. között Magyarországra látogat. Az apostoli út mottója: Krisztus a jövőnk! A Szentatya érkezésére készülve A remény tanúi és magvetői legyünk! címmel könyvet adtunk ki, melyben publikáljuk a pápa keresztény reményről szóló tanítását. A könyv jelképes összegért, 2300 forintért előrendelhető és április 3-tól megvásárolható könyvesboltunkban.

A készületünket segítő, a Magyar Kurír Új Ember kiadványok sorozatban megjelent kötethez Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke írt ajánlást.

„A szűnni nem akaró háború idején még inkább szükségünk van a reményre, amely segít felülemelkedni félelmeinken és kétségeinken. Ferenc pápa – tapasztalhatjuk szavaiból és írásaiból – a krisztusi remény hordozója és hirdetője. Ennek a reménynek tanújaként jön ismét Magyarországra.

Talán még fel sem fogtuk, meg sem értettük igazán, mekkora kitüntetés ez nekünk, hogy rövid időn belül másodszor is ellátogat hozzánk Krisztus földi helytartója, a remény embere” – hangsúlyozza Veres András.

A kötet a 2016. december 7. és 2017. október 25. között elmondott, a keresztény reményről szóló harmincnyolc katekézist tartalmazza. A beszédeket Tőzsér Endre piarista szerzetes fordította magyar nyelvre.

Az alábbiakban négy gondolatot emelünk ki a pápa tanításából.

„A mi reményünk egy személy, mégpedig az Úr Jézus, akinek élő jelenlétét felismerjük magunkban és testvéreinkben, hiszen Krisztus feltámadt.” (2017. április 5.)

„Menjünk el Krisztus sírjához, lássuk az elmozdított kősziklát, és gondoljunk arra, hogy Isten egy nem remélt jövőt készít nekem és mindannyiunknak! Menjünk el saját sírunkhoz – mind­nyájunknak van egy kis sírja belül –, és lássuk meg, hogy Isten képes itt is feltámadást adni! Itt boldogság van, öröm és élet van, ahol mindenki csak azt hitte, hogy szomorúság, vereség és sötétség uralkodik.

Isten a legkopárabb kövek közül hajtatja ki legszebb virágait!” (2017. április 19.)

„A jövőt még nem ismerjük, de tudjuk, hogy az élet legnagyobb kegyelme Jézus Krisztus: ő Isten ölelése, aki utunk végén vár ránk, de aki már most kísér és vigasztal bennünket utunkon.” (2017. augusztus 23.)

„Ha egységben maradunk Jézussal, a nehéz pillanatok hidege nem bénít meg bennünket; és ha az egész világ a remény ellen prédikálna, ha azt mondaná, hogy a jövő csak sötét fellegeket hoz, a keresztény tudja, hogy abban a jövőben ott van az Úr visszatérése.” (2017. október 11.)

Ferenc pápa A remény tanúi és magvetői legyünk című kötete jelképes áron, 2300 forintért előrendelhető az Új Ember online könyváruházban, illetve április 3-tól megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 9–18 óráig). A kötet április elejétől elérhető lesz országszerte a nagyobb könyvesboltokban is.

Fotó: Magyar Kurír; a nyitókép: Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának hivatalos logója 

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria