Ferenc pápa üzenete a Perugia–Assisi békemenet résztvevőihez: „Járjunk a gondoskodás útján!”

Ferenc pápa – 2021. október 12., kedd | 16:14

Ferenc pápa október 10-én, vasárnap üzenettel fordult az idén hatvan éve indított Perugia–Assisi békemenethez. Domenico Sorrentino érsek, az assisi-Nocera Umbra-Gualdo Tadinó-i egyházmegye főpásztora olvasta fel a pápai üzenetet az Assisi Szent Konvent loggiájáról.

Üzenetében Ferenc pápa örömmel köszönti az idei békemenetet, melynek mottója: „Gondoskodás a béke új neve”. „A másokról és a környezetről való gondoskodás értéke széles körben megértésre talált, és ebben az idők jeleit ismerhetjük fel. A békemenet egyszerű és lényegi üzenetével leszögezitek, hogy a gondoskodás kultúrája egy út, sőt a főút, amely a békéhez vezet – szól a pápa üzenete. – A gondoskodás ugyanis a közömbösség, a leselejtezés, a mások méltósága megsértésének az ellentéte, vagyis annak az ellenkultúrának, mely minden háború és erőszak alapja.”

Üzenetében a Szentatya arra figyelmeztet, hogy „két világháború és számos helyi konfliktus után az államok ma is hatalmas összegeket költenek fegyverkezésre, miközben nemzetközi konferenciákon békét hirdetnek, így elterelve a figyelmet azok millióiról, akiknek a legszükségesebbek hiányoznak. Éppen ezért soha nem látott módon szükséges, hogy a gondoskodás útján járjunk, de ne csak évente egyszer, hanem mindennap, Isten segítségével, aki mindnyájunk Atyja, és mindenkinek gondját viseli” – zárul a pápa üzenete, Szent Ferenc közbenjárását kérve.

A hatvan éve, 1961-ben létrejött békemenet az egykori rivális Perugia városából indul, és résztvevői hét-nyolc óra alatt teszik meg a közel 24 kilométeres utat. Assisi előtt a zarándokok betérnek imádságra az Angyalos Boldogasszony-templomba, majd a Szent Ferenc-bazilikánál a Poverello pártfogását kérik. Innen továbbhaladnak az Assisi városa fölé emelkedő fellegvárig, ahol a reggel 9-kor kezdődő út délután fél öt tájban ér véget.

*

A Perugia–Assisi békemenet egy olasz pacifista mozgalom rendezvénye, melyet általában szeptember vége és október eleje között, két-három évente tartanak meg a Perugia és Assisi közötti körülbelül 24 kilométeres távon. Az első felvonulásra 1961. szeptember 24-én, vasárnap került sor, Aldo Capitini kezdeményezésére. A kezdeményezést angolszász pacifisták mozgalma ihlette, akik 1958-ban Bertrand Russell filozófus vezetésével gyűltek össze, hogy az atomfegyverek ellen tiltakozzanak Aldermastonban, ahol az Egyesült Királyság Nukleáris Kutatóintézete működik.

Aldo Capitini (1899–1968) olasz filozófus, antifasiszta politikus, költő és pedagógus az elsők között azonosult Olaszországban Mahatma Gandhi erőszakmentes gondolatával, ezért is nevezik őt „olasz Gandhi”-nak. A Perugia–Assisi békemenet által használt PACE (BÉKE) feliratú szivárványos zászló a II. világháború után született az erőszakmentesség, háborúellenesség gondolata jegyében, és eredetileg nem kötődött sem nemzethez, sem politikai párthoz. Olaszországban először a balliberális pártok sajátították ki, majd a hetvenes évektől a homoszexuálisok vették át, és főként az ezredforduló után a – PACE felirat nélkül – szinte már kizárólagosan az LMBTQ-mozgalom szimbóluma lett. Lényeges különbség az eredeti pacifista szivárványos PACE feliratú zászló esetében a színek fordított sorrendje, továbbá a békemenet jelképe hét-, míg az LMBTQ-é hatszínű.

„Szivárványt helyezek a felhőkbe: ez legyen a szövetség jele köztem és a föld között” (vö. Ter 9,1–17) – a Szentírás Noé történetében mondja el a Teremtő eredeti üzenetét a szivárvány bibliai jelentéséről.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria