Ferenc pápa a vallásközi párbeszédre szólítja a Burkina Fasóban élőket

Ferenc pápa – 2019. november 14., csütörtök | 11:22

Ferenc pápa november 13-án, a szerdai általános audiencia végén erőteljes felhívást intézett Burkina Faso békéjéért, amelyet visszatérően erőszakos cselekmények törnek meg, s ahol a közelmúltban egy merénylet közel száz ember életét követelte.

Egy bányászkonvoj ellen irányuló november 6-i támadásra utalva a Szentatya az egyik legszegényebb afrikai állam, Burkina Faso felé irányította a hívek figyelmét: a nyugat-afrikai országban egy ideje iszlám szélsőséges csoportok erőszakos cselekményeket hajtanak végre.

Ferenc pápa a november 13-i általános kihallgatás végén az Úr békéjét kérte az áldozatokra, a sebesültekre, a kitelepítettekre és mindazokra, akiket e dráma sújt. A pápa párbeszédre szólított. Felhívásában hangsúlyozta: „Ne hagyják védelem nélkül a legkiszolgáltatottabb embereket. Bátorítom a polgári és vallási vezetőket és minden jóakaratú embert, hogy sokszorozzák meg erőfeszítéseiket az Abu-Dzabiban aláírt emberi testvériségről szóló dokumentum szellemében, hogy előmozdítsák a vallásközi párbeszédet és az egyetértést.”

* * *

Burkina Fasóban 26 etnikai csoport él, 65 helyi nyelvet beszélnek. A lakosság döntően muszlim vallású, az országot korábban viszonylagos stabilitás jellemezte. Az utóbbi években iszlám szélsőséges csoportok több merényletet hajtottak végre Burkina Fasóban. Az így kialakult bizonytalan helyzet következtében eddig majdnem félmillió ember hagyta el az otthonát.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria