Ferenc pápa videoüzenete a közép-kelet-európai gyermekvédelmi konferenciára

Ferenc pápa – 2021. szeptember 20., hétfő | 16:57

„Az Egyház az áldozatok szolgálatában áll, hogy szembenézzen a jövőbeli kihívásokkal” – áll Ferenc pápa videoüzenetében, melyet szeptember 17-én, pénteken küldött a szeptember 19. és 22. között tartó varsói konferenciára, amely a gyermekeket és a sérülékeny felnőtteket ért bántalmazásokkal foglalkozik. Üzenetének címe: „Küldetésünk megvédelmezni Isten gyermekeit”.

A szombaton kezdődött négynapos konferenciát a Kiskorúak Védelmének Pápai Bizottsága és a Lengyel Püspöki Konferencia közösen szervezte az Egyházon belüli szexuális visszaélések problémájával való szembenézés, a felelősségvállalás és főként a megelőzés szándékával.

Ferenc pápa üzenetében örömmel üdvözli mindazokat, akik egybegyűltek, „hogy elgondolkozzanak azon a válaszon, amelyet az Egyház a saját tagjai részéről a kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazások válságára ad, továbbá arról, hogy miként tud mind megfelelőbben válaszolni az előttünk álló nagyon súlyos problémára”. 2019 februárjában Rómában a világ püspöki konferenciáinak vezetőihez intézett beszédében a Szentatya arra figyelmeztette a résztvevőket, hogy 

az Egyház csak akkor lesz képes rátalálni a helyes útra, ha szembenéz e kegyetlen magatartásokkal és alázatosan keresi az áldozatok és túlélők bocsánatát, hogy ismét bizalomteljesen úgy tekinthessenek rá, mint a rászorulók befogadásának biztonságos helyére.

Bűnbánatunk formáit ezért a reformok konkrét útjává kell átalakítani, hogy megakadályozzuk a további visszaéléseket és bizalmat teremtsünk másokban azáltal, hogy erőfeszítéseink valódi és megbízható változáshoz vezetnek.

A Szentatya üzenete arra biztatja a résztvevőket, hogy hallgassanak az áldozatok hívására és kötelezzétek el magukat egymás közt és a tágabb értelemben vett társadalom iránt: „Nem ti vagytok az elsők azok közt, akik magukra vállalták a felelősséget ezekért a szükségszerű lépésekért és az sem valószínű, hogy ti lesztek az utolsók. Ám tudjátok, hogy nem vagytok egyedül ezekben a nehéz időkben!”– bátorította a pápa Közép-Kelet-Európa térségének egyházi felelőseit és szakembereit.

Miközben felismerjük tévedéseinket és kudarcainkat, bizonyára sebezhetőnek és törékenynek érezhetjük magunkat. Ám ez mégis a nagyszerű kegyelem és kiüresedés ideje, mely új távlatokat nyit a szeretet és a kölcsönös szolgálat számára. Ha felismerjük a hibáinkat, nem lesz mitől félnünk, mert maga az Úr vezet majd minket. „Senki iránt rosszindulattal és mindenki felé szeretettel” – idézte a pápa Abraham Lincoln mondását és végül arra buzdította a résztvevőket, hogy legyenek az Úr alázatos eszközei a visszaélések áldozatainak szolgálatában. 

A közép-kelet-európai térség számára tartott varsói konferencián püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők, rendi elöljárók, pszichoterapeuták és világi szakemberek vettek részt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria