Megkésett lélekharang – Az „Örök tél” című filmről

Amikor azt hittük, holokauszt témában nem lehet már újat mondani a mozivásznon, jött Nemes Jeles László filmje, a Saul fia, s megérdemelten vívta ki a világ megrendültséggel vegyes csodálatát. Köbli Norbert forgatókönyvíró és Szász Attila rendező legújabb közös tévéfilmje nem tör hasonló magaslatokra, az Örök tél mégis mérföldkő a kommunizmus rémtetteiről szóló mozgóképek lassan gyarapodó sorában, mert végre nem magyaráz, hanem megmutat. 

Magyarország, 1944 tele. Szovjet csapatok grasszálnak egy dél-dunántúli faluban. Bekopognak Irén (Gera Marina) családjához is: a fiatalasszony, szüleivel együtt, a háborúban harcoló férjét várja haza. A látogatás azonban különös fordulatot vesz: főszereplőnknek csomagolnia kell, hiszen elviszik „krumplit pucolni”. Irén elindul, s csak akkor retten meg, amikor a parlagon hagyott szántóföldeken átkelve meglátja a marhavagont. Társaival együtt felszállítják a vonatra, apró jelekből sejti meg, mi vár rá, majd amikor megérkeznek egy ukrán munkatáborba, kezdetét veszi a földi pokoljárás. Nehéz bányamunka, gyenge koszt, életveszélyes zimankó és kosz, leselkedő rüh és tífusz – és a remény, amely fájdalmas késként forog a szívben. Hisz azt ígérik a lakóknak, a háború után hazaengedik őket. Irén a véget nem érő szenvedés nyomán egyre inkább elveszíti élni akarását, mígnem Rajmund, a tagbaszakadt munkairányító (Csányi Sándor) pártfogásába veszi, és megtanítja neki, hogyan kell túlélni.

Köbli és Szász megdöbbentő bölcsességgel kezeli a valós elbeszélésen és történelmi kutatásokon alapuló szüzsét: nem ítélkeznek szereplőik felett. Minden rab ésszerű döntéssel, a saját túlélése érdekében köti meg a maga kis kompromisszumát; az őrök tulajdonképpen maguk is foglyok (hiszen nekik is büntetés idekerülni); a környező falvak lakóit pedig előzetesen terjesztett rémhírek tartják távol a tábortól. Az igazi bűnös Sztálin ördögi rendszere – a diktátor azonban csak a parancsnoki barakk portréjának képében jelenik meg. Elég ennyi is, hogy rögtön érezzük, kollektív őrület tombol – nemcsak itt, a farkasordító hidegben, hanem egy egész földrészen.

A film szívbemarkoló hatásának további tényezője, hogy a borzalmakat naturalisztikus ábrázolás helyett csupán sejtetik az alkotók, legyen szó farkastámadásról, a smasszer ütlegeléséről, a magánzárka kínjairól vagy egy váratlan bányaomlásról. Nagy András operatőr egyszerű, lényegre törő képekben fogalmaz: így válik zsigeri élménnyé egy csontig hatoló hóvihar, egy ázott takaró magunkra húzása, a megfagyott mosakodóvíz feltörése, a fokozatosan elszürkülő arcok – az emberlét leszűkülése a vegetatív életfunkciókra. A színészvezetés szintén ehhez a szemlélethez igazodik: Gera Marina megrázó erejű alakítást nyújt a kiszolgáltatottságban vergődő, majd lassan túlélni igyekvő Irén szerepében, Csányi Sándor pedig méltó társává emelkedik. A női mellékszereplők (Döbrösi Laura, Kiss Diána Magdolna, Farkas Franciska, Kurta Niké) egy-egy halk gesztussal jelzik, hogy az ő tragédiájuk is megérdemli a figyelmünket, ám a szálak végül egyetlen sötét felkiáltójellé fonódnak össze.

250 ezer igaz történet alapján – így a film alcíme. Máskor talán kegyeletsértő túlzásnak éreznénk e mondatot, ám ezúttal szó sincs erről: az Örök tél okos, mértéktartó – méltó – megemlékezés a túlélőkről és az áldozatokról. Arról a százezer magyarról, akik sosem tértek haza. Ez a film legfőképpen értük szól – megkésett, csendes lélekharangként.

Fotó: Imdb.com

Paksa Balázs/Magyar Kurír

Az írás az Új Ember 2018. március 18-i számának Mértékadó mellékletében jelent meg.