Gondoskodással, szeretettel az idősekért – Ötéves a zselickislaki idősotthon

Hazai – 2021. december 6., hétfő | 9:00

December 2-án, csütörtökön délután a Zselic Katolikus Idősek Otthona kápolnájában tekintettek vissza ez elmúlt öt évre az intézmény munkatársai az ott élő lakókkal, a meghívott vendégekkel, támogatóikkal, barátaikkal és jótevőikkel együtt.

A katolikus idősotthon 2016. november 30-án, 95 lakóval nyitotta meg kapuit a Somogy megyei Zselickislakon. A szakképzett munkatársakkal működő intézmény az elmúlt öt évben sokat fejlődött mind az egészségügyi ellátást, mind pedig a szociális gondozást illetően.

Az otthonnak jelenleg száz lakója van, akik idős éveiket szeretetben, nyugalomban, biztonságban és keresztény értékrendű környezetben tölthetik.

A december 2-án, csütörtökön tartott születésnapi rendezvényen az intézmény vezetője, az egyházmegye vagyonkezelője, Világos Krisztián a számokban is összegezte az elmúlt öt évet: „Áldás volt mind az 1825 szentmisén, amit itt bemutattak, 344 millió lépésen, amit emberek emberekért tettek, 2100 közösségi programon, 25 ezer fürdetésen, 720 ezer adag étel elkészítésén, 3800 orvos–beteg találkozáson, 2560 hektár fűnyíráson, 4 millió 800 ezer érintésen, körülbelül 2 millió mosolyon, 289 gondoskodással teli életen, és végül de nem utolsósorban 65 ember életén, akinek munkahelye és második otthona intézményünk!”

Benedek Andrásné, az otthon egyik lakója, a Zselic Katolikus Idősek Otthona Érdekképviseleti Fórumának elnöke a lakók nevében köszönetet mondott a munkatársaknak, az intézmény vezetésének. „Megkaptunk mindent, amire szükségünk volt, főként sok szeretetet. Minden dolgozó érezteti velünk, hogy fontosak vagyunk és megérdemeljük ezt a szeretetet!”

Gelencsér Attila, Kaposvár és a térség országgyűlési képviselője köszönetet mondott az alapítónak, a Kaposvári Egyházmegyének azért, hogy öt évvel ezelőtt megnyitották az intézményt, ahol biztonságban, kényelmesen, oltalom alatt tölthetik napjaikat az otthon lakói. „Fontos nekünk a tudat, hogy békés, boldog időskort tudunk önöknek biztosítani” – fogalmazott a képviselő.

Az eseményen Balás Béla nyugalmazott püspök, a Zselic Katolikus Idősek Otthonának alapítója, építtetője és Varga László kaposvári megyéspüspök, az intézmény fenntartója is jelen volt.

Varga László püspök ünnepi beszédében köszönetet mondott az intézmény alapítóinak, vezetőségének, munkatársainak munkájukért, a lakóknak azért, mert a Zselic Katolikus Idősek Otthonát választották.

„Egy dolgot változtatnék az intézmény nevén: legyen Zselic Katolikus Idősek Szeretetotthona, hiszen mindannyiunknak szüksége van az otthon szeretetére vagy a szeretet otthonára” – mondta a főpásztor.

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, aki jelen volt az alapkőletételen is, és figyelemmel kísérte az intézmény életét, most nem tudott megjelenni az ünnepségen, de levelében méltatta az idősotthon munkatársainak áldozatos munkáját, odaadását, elhivatottságát.

Az ünnepség végén elismerésben részesültek az intézmény munkatársai.

Ezt követően koncelebrált ünnepi szentmisét mutatott be Varga László megyéspüspök és Balás Béla emeritus püspök, az intézmény építtetője és első fenntartója.

A rendezvény ünnepi estebéddel és állófogadással ért véget.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria