Hagyjuk pihenni anyut – A betlehem, ami annyira tetszett Ferenc pápának

Ferenc pápa – 2019. december 20., péntek | 17:16

A december 18-i általános kihallgatás során Ferenc pápa ismét a betlehemállításról beszélt, egy meglehetősen különös kompozíciót emelt ki, amely úgy ábrázolja a Szent Családot, hogy József tartja a kezében Jézust, míg Mária pihen.

Elmondta, hogy 83. születésnapján mutattak neki egy nagyon különös, egyedi betlehemet, amelynek kedves címe van: Hagyjuk pihenni anyut. A közösségi oldalakon is nagy sikere lett a betlehemnek, amelyben Mária alszik, míg József, kicsit távolabb, a karjában tartja Jézust, aki mintha álmában nyújtózkodna. A Szentatya kiemelte, hogy az ábrázolás a család, a házasság gyengédségéről tanúskodik.

„Sokan vannak köztetek, akiknek be kell osztani, hogy az éjszaka folyamán mikor lesz a férj, mikor a feleség a gyermekkel, aki sír, csak sír és sír” – mondta, mielőtt elmagyarázta a betlehem üzenetét. „Meg is hívhatjuk a Szent Családot otthonunkba, ahol örömök és gondok vannak, ahol mindennap felébredünk, étkezünk és alszunk szeretteink közelében. A betlehem házi evangélium.”

A pápa hangsúlyozta a betlehemkészítés hagyományának fontosságát, elmondta, hogy maga is elment Greccióba, ahol Szent Ferenc felállította az első betlehemet; és idén kiadta az Admirabile signum kezdetű apostoli levelet, amelyben elmondja, mit jelképez ez a hagyomány.

A katekézisben Ferenc pápa arra is rámutatott, hogy a betlehemállítás egyszerű, ám hatékony módja annak, hogy szívünket felkészítsük Jézus születésére.

Forrás és fotó: Aleteia

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria