Húszéves a kecskeméti Szent Imre-iskola

Hazai – 2015. november 12., csütörtök | 13:57

Szentmisében ünnepelte fennállása 20. évfordulóját a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola a kecskeméti Nagytemplomban november 8-án. A szentmisét, mely egyben a város katolikus iskoláinak hagyományos éves közös ünneplése is volt, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek mutatta be.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A főpásztor szentbeszédében nemcsak méltatta a jubiláló iskolát és az ott folyó munkát, de perspektívát is adott az „idősebb testvér”, a 300 éves piarista iskola példáján keresztül.

Felidézte ugyanakkor a keresztény nevelés múltját is, mely Szent Imre herceggel, a magyar ifjúság védőszentjével és az ő családjával, Szent Istvánnal és Boldog Gizellával, valamint oktatójával, Szent Gellérttel kezdődött hazánkban. A mai pedagógusok az ő utódaik, ma is példák számukra mind az erkölcs, mind az oktatási és nevelési módszerek tekintetében.

A szentmisén a Szent Imre-iskola diákkórusa, valamint a kecskeméti Lakó Sándor Kamarazenekar teljesítettek zenei szolgálatot.

A Szent Imre-iskola részére Bábel Balázs és a piarista iskola igazgatója, Nagy Attila SchP adták át a Rómából küldött pápai áldást.

A jubileum november 22-én, vasárnap délelőtt gálaműsorral folytatódik majd a Hírös Agorában, az óvodások, iskolások, valamint a nevelők és alkalmazottak részvételével.

Forrás és fotó: Szent Imre Katolikus Óvoda és Általános Iskola, Kecskemét

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria