Huszonnégy nap, huszonnégy személyes történet – Elindult a NEK adventi kalendáriuma

Nézőpont – 2020. december 2., szerda | 17:02

Huszonnégy nap, huszonnégy személyes történet, vers, ének, üzenet érkezik otthonunkba e különös év különös adventjén. December 1-jétől naponta költők, színészek, írók, zenészek, közösségünk ismert és elismert tagjai rövid videoüzenetét hallgathatjuk meg a NEK adventi kalendáriumában.

A világjárvány miatt alaposan megváltozott az életünk, rengeteg veszteség ért bennünket. Sok tervezett találkozás, esemény is elmaradt, új időpontra került át – köztük az, amit annyira vártunk: az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK). Az új helyzet új megoldásokat is hozott. Szeptemberben online előtalálkozón kapcsolódott össze a világ Budapesten át – az Eucharisztia jegyében.

A járvány második hulláma ismét bezárkózásra kényszerít minket. Advent idején elmaradnak a vásárok, a betlehemezések, a tervezett találkozások: a közös séták, a forraltborozás, a meghitt beszélgetések.

A találkozásokról azonban nem szabad lemondanunk.

Erdő Péter bíboros adventi üzenetében is erre bátorít minket, miközben arra emlékeztet, hogy Isten nem hagyja magára az emberiséget. Úgy fogalmazott: „Ő itt jár velünk a történelem útján, és vár bennünket egy boldogító örök találkozásra. Itt a földön is ragadjuk meg a találkozás alkalmait!”

Ragadjuk meg – ha nem tehetjük meg személyesen, tegyük meg online térben! December 1-jétől naponta költők, színészek, írók, zenészek, közösségünk ismert és elismert tagjai a saját nappalijukból küldenek rövid videoüzenetet. Huszonnégy nap, huszonnégy személyes történet, vers, ének, üzenet érkezik a nappalikból a nappalinkba advent idején.

Forrás és fotó: iec2020.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria